Tök jó, hogy végre tavasz van és én már tudok odakint is motyorogni. Így viszont soha sem érek a munka végére. Szegény párom pedig szerintem még nálam is jobban várja, hogy végre megint dolgozzak, mert akkor legalább a délelőttjei szabadok lesznek. Végre nem engem kell kiszolgálnia negyvennyolc órában, hanem magára is lesz ideje.
Tegnap nagyon bolond voltam egész nap, pedig állítólag nem volt időjárási front sem. Tegnap múlt egy éve, hogy elvégezték rajtam az agydaganat eltávolító műtétet. A mai nap viszonylag nyugodtan telt eddig, de félek az éjszakától. Tavaly április elsejéről másodikára virradó éjszak volt az agyvérzésem. Másodikán délelőtt végezték a vérzés elállító műtétet, ezért április másodikát tartom az új születésnapomnak. Tehát holnap egy éves leszek ! (Már csak azért is, mert április elsején a bolondok születnek.) Holnap nem valószínű, hogy elkeveredek a számítógép elé, mert reggel megyünk szőlőt metszeni a Balatonra. Ennyit a szülinapomról.
Mostanában nagyon érzékeny lelkületű lettem. Ma sétából hazafelé jövet pityeregtem el magam, hogy nekem már minden nap ajándék. Persze, azok után, hogy tavaly egy hónap alatt kétszer kellett újraéleszteni, már egészen másképp nézi az ember a dolgokat.
Na, de fel a fejjel! Tavasz van! Már maga a napsütés jót tett a kedélyemnek, de az, hogy napközben ki lehet menni a kertbe, maga a csoda. Az elmúlt egy év alatt többször elmondtam, hogy az az én szerencsém, hogy nem panelban lakunk. A stabilitásom nagyon sokat javult amióta kimehetek a kertbe, a fűre. A járásomnak viszont állítólag egyáltalán nem tett jót, mert megont elkezdtem széles alapon és merev lábakkal járni sima terepen is. Ezért állandóan figyelnem kell a mozgásomra is. Hiába, aki felnőtt fejjel tanul meg járni, kénytelen tudomásul venni, hogy a járás egy nagyon összetett folyamat, rengeteg részmozgásból áll, és ha valami rosszul rögzült (mert akkor az tűnt biztonságosnak), azt nagyon nehéz korrigálni. Most éppen ezen dolgozom…
