Akkor is tavasz lesz ha ma reggel még hó esett! Délután jött az egyik gyógytornász, jól megdolgoztatott. Utána pedig még elmentünk egy kis sétára is. Így aztán most jólesően el vagyok fáradva.Holnap délelőtt jön a másik gyógytornász, hogy Ő is elfárasszon. "Selymit a barka már kitakarta", ez pedig a tavasz biztos jele.
A Rehabon nagyon sokféle emberrel találkozhatsz, kerülsz közelebbi vagy távolabbi ismeretségbe. Az első 4-5 szobaszomszédom nagyon szimpatikus volt. A 20-40 év közötti betegek agyon kortalanok. Némelyiken meglepődsz, hogy mennyi idős és mekkora gyereke van. Ők általában valamilyen baleset miatt kerültek ide. Soha nem felejtem el azt a leányt aki kinézett vagy tizenkét évesnek, a lánya tizennégy volt.(Igaz, hogy nagyon fiatalon szült, a kislányt most a nagyszülők nevelték.) Ő annak idején frontálisan karambolozott, egy csontja sem maradt ép, a tűzoltók vágták ki az autóból.Nagyon sokat dolgozott vele a gyógytornásza, de neki minden "fájódott". Fiatal volt még ilyen nagy próbatételhez !
Volt egy fiú, Őt nagyon sajnáltam. Egy több nyelven beszélő, fiatal külkereskedő volt. Nagy jövő állt előtte egészen addig, amíg egy hosszabb keleti kiküldetés alatt össze nem szedett egy vírusfertőzést. Most semmit sem tudott csinálni csak feküdni az ágyban, vagy ülni a tolókocsiban. Le szokták hozni a tornaterembe, de csak azért, hogy két ember betegye az állítógépbe és felállítsák. Ő nem tudott írni sem, csak pislogni. Nem mozgott sem keze, sem lába. Úgy kellett etetni. És közben mindent értett ! Ez ám a dráma !
Csoda, hogy ilyen betegek mellett nem volt betegségtudatom ?
A fenti fiút hazaengedték egy hónap szabadságra, ami csak az Intézet dolgozóinak nyugalom, hisz a fiúhoz otthonra egész napra kellett egy ápoló.
Nem telt el két nap és a tornateremben megjelent egy hasonló fiú. Az Anyukája hozta be egy kis rehabilitációra, hátha csoda történik. Kísértetiesen hasonlított a fenti fiúra csak máshonnan jött. És Ő hozta rám a frászt ! A már nyugdíjas Anyukája elmondta, hogy az alig harminc éves fia agyvérzést kapott, későn vették észre, sokáig volt oxigén nélkül az agya és ezért bénult le. Nem most, már régebben. Mivel fiatal, még van, de kevés remény a felgyógyulására. Ekkor jöttem rá, hogy nekem mekkora szerencsém volt. Nem véletlenül szokta mondogatni a férjem, hogy "szerencse a szerencsétlenségben, hogy jókor voltam jó helyen".
Az első szobaszomszédaim között volt egy leány, aki tavaly januárban fejre esett a padlásról. Ő is nagyon sokat dolgozott, hogy önellátó legyen.
Aztán voltak férfiak akik nagyon sokat dolgoztak és ezért nagyon becsültem Őket...
