Ha lementél, levittek a tornaterembe azonnal látható volt, ki az aki meg akar gyógyulni, ki az aki csak az időt multja. A gyógyulni vágyók, köztük én is nagyon keményen dolgoztak. Akik csak lébecoltak azok állandóan nyafogtak valamiért és semmit sem akartak előírásszerűen elvégezni. A tornateremben voltak kütyük is amik segítették a gyógyulást, de mindenkinek személyre szólóan adták meg a gyógytornászok a feladatokat. Nem mindenkinek kellett minden segédeszközt kipróbálnia. Én például sosem használtam az elektromos kerékpárt, annál többet hajtottam a fixen rögzített, kerékpárnak nehezen nevezhető járgányt, amihez a kezemet is kellett használnom, nem kormánya volt, hanem két hajtókarja. Nagyon hasznos kütyü volt. Volt egy egész falat befedő, kicsit torzító tükör, de arra nagyon jó volt, hogy az arctornát követni tudjam. Jajj, az elején de kevés gyakorlatot tudtam megcsinálni ! Viszont a magyar abc magánhangzóit bármikor fel tudom sorolni, mert ezt is rentgeteget gyakoroltuk. Ezzel próbáluk mozgásra bírni a lebénult arcomat. Nem vol az az é betű aminél kilátszottak volna fogaim.
Gyógytornászomnak volt egy nagyon bölcs mondása: "Soha ne mond azt, hogy én ezt nem TUDOM megcsinálni. Legfeljebb azt, megpróbálom !" Később hányszor bebizon yosodott az igaza. Második, harmadik, negyedik nap minden gyakorlat jóval könyebb, elvégezhetőbb volt. Volt egy gyakorlat amire azt mondtam: "Én ezt előző életemben sem tudtam megcsinálni." Az volt a válasz, hogy Őt ez nem érdekli, most kell annyit gyakorolnom, hogy megtudjam csinálni ezt az egyensúly gyakorlatot. És miel nagyon akartam gyógyulni, addig gyakoroltam amíg nem ment.
Ha nem voltál hasonló helyzetben nem tudhatod, hogy az ember elfelejti a legalapvetőbb dolgokat. Ünnepszámba ment az első trüsszentés, sóhajtás, orrfújás, stb. Emlékszem mindig könyörögtek még Pesten is , hogy köhögjek. Gondolom, mindenki arra számított, hogy akkor felköhögnöm a félrenyelt vagy letapadt váladékot. Na, ez nem volt ilyen egyszerű. Emlékszem, sokáig kitüntetésnek tartottam ha valakinek köhögtem.Gondolom, a köhögésben visszatartott a frissen kivett gégekanülöm gyógyuló hege, ami köhögésre nagyon fájdalmas volt.
De mindez tulajdonképpen mindegy is, mert a Rehabon szinte egyik napról a másikra elkezdtem ugatni, főleg alvás alatt. Én arra gyanakodtam, hogy elkezdett tombolni az allergiám, mert nagyon jó, ha az ember allergiás fűre-fára, lassan saját magára is. De volt ennnél egy sokkal nagyobb probléma is, itt közölték velem az orvosok, hogy lebénultak a szemmozgató idegeim, csak mereven előre tudok nézni. Nekem ez azért nem tűnt fel, mert a tükörben szembe szoktam nézni magammal. A térlátásom pedig lebénult szemgolyóim ellenére tökéletes volt. Csak a látásommal volt valami probléma ! A multifokális lencsémmel nem láttam tökéletesen. Unaloműzésként Sodoku-t szoktam fejteni, de néhány szám megkülönböztetéséhez le kellet takarnom az egyik szememet. Az olvasás annyi energiát kivett belőlem, hogy szinte Ulysses-nek éltem meg miden cikket, általában csak a szalagcímeket olvastam. Lebénult szemidegeim javulására találták ki az egyik nap az egyik, másik nap a másik szemet takarjuk. Először pár napig a szememet takartuk egy speciális ragasztóval, aztán a szemüveglencsém lett letakarva, de az már papírral, mert féltettem a speciális rétegeket. Tök jól néztem ki, de legalább láttam. Lassan közeledett a hétége és mehettem haza. A köhögésem és a szemeb rejtélyének megoldása még várat magára, mert nem a következő hét elejére, henem csak az utánna követkeőre van időpontom Fehérváron a Szemészetre és a Tüdőgondozóba...
