Még nem beszéltem a szobatársaimról.
Egy négyágyas szobába kerültem a hotelszárnyban (Víz,WC, hútő a szobában).
A mellettem lévő ágyon egy szimpatikus tanárnő feküdt. Az elején még kicsit irigyeltem is. szabadon rendelkezett az idejéval csak annyi kitétel volt, hogy reggel és este bent kellett lennie, hogy lefolyassák neki az infúziót.Mint kiderült Őt januárban már operálták egy jobb oldali agydaganattal. György nap előtt elindult a városba ajándékot venni, félúton elfáradt,leült egy padra, elaludt és a mentők hozták be. Kiderült, hogy kiujult a daganata és most egy újabb műtétre várt. Rendszeresen látogatta négy fia, volt férje, élettársa. Ha Rá gondolok mindig eszembe jut Svejk, mert az élettársa behozta neki hangos könyvön és együtt hallgattuk. Aztán megoperálták. A műtét után zavart lett a beszéde, nem nagyon akart felkelni az ágyból és pelenkázni kellett. Hamar hazaengedték, és emlékszem családjának nagy gondot okoott, hogy oldják meg a mindennapi felügyeletét, mert azt ők is látták, hogy nem lehet egyedül hagyni a lakásában. Késő ősszel üzenetet váltottunk egyik látogatójával és kiderült, hogy a nyáron meghalt. Nagyon megfektetett a halála, napokig nem tértem magamhoz. Nekem eszembe sem jutott soha, hogy ebbe bele is lehet halni !
A vele szembe lévő ágyon egy nagyon kövér hölgy feküdt. Sok vizet nem zavart, mert mindig csak arró vetük észre, hogy ott van, hogy az ápolószemélyzet veszekedett vele, mert már megint lefeküdt. Őt is rendszeresen láogatta a szerte ágazó család. Nála láttam először, hogy a lánya próbálta megetetni, a család rég nem látot tagjai pedig békésen beszélgettek egymással a beteg fölött.Most legalább mindenki tudott mindenkiről mindent. Aztán egy nap elvitték a betegszállíítók egy elfekvőbe.
A helyére egy kórházi orvos anyósa került idegbecsípődéssel és gerincsérvvel. Szinte csak derékszögben tudott járni, de a fejébe vette, hogy Ő tornával megjavul. Még éjszaka is felkelt, hogy elvégezze a gyakorlatokat.Azt hiszem a távozásom utáni napra írták ki a műtétjét,mert bárhogy is tiltakozott ellen a vége műtét lett. Már jóval később egy véleteln folytán beszéltünk telefonon. Nagyon boldog volt, hogy túl van a műtéten, már dolgozott.Szerinte nekem köszönheti, hogy beleegyezett a műtétbe. Pedig én nem befolyásoltam, csak elmondtam a véleményemet. Szeritem ha egy ember (orvos) évekig tanul, akkor neki tudnia kell, mit tennie, ha homok kerül az emberi gépezetbe. Azt várná el tőle az ember (és én egész betgeségem alatt ezt hiányoltam), hogy részletesen tájékoztasson a betegségemről és felvázolja a szerinte hatásos therápiát. A beteg magától a betegségtől is meg van ijedve, nem várható el tőle, hogy felelősen döntsön saját egészsége felől, főleg, hogy nem is ért hozzá. De ez az én véleményem.
A velem szemben lévő ágyon először egy idős néni feküdt, aki mát tűl volt a műtéten és lábadozott. Igazi úrinő volt, mindenhez hozzá tudott szólni és persze mindent mindenkinél jobban tudott.Hozzzá is minden nap bejött a férje és elbeszélgetett vele. Azt mondta, hogy amíg egészséges volt a felesége minden kérését teljesítette, most rajta van a sor. Nagyon szimpatikus úriember volt, a felesége pedig nagyon szégyelte, hogy nem mindig tudott időben szólni ha WC-re kellett mennie. De az agyat érő traumáknál ez elő szokott fordulni. A szememet illetően az volt az első jel, hogy az Ő ágyvégét láttam szélesebbnek, és nem értettem az egészből semmit. Aztán fél napig vártak a betgszállítóra, végül úgy döntött a férj, hazaviszi a saját autójával a feleségét, előbb hazaérnek.
A helyére egy magas, vékony, csinos nő került, akinek a nyakát műtötték később. Minden szép és jó volt amíg meg nem szólalt. Akkor kiesett a kapanyél a szájából.
A mellettem lévő ágyra is került egy másik nő, aki a velem szembe lévőnek méltó társa és barátnője lett. Együtt jártak dohányozni.
Én amikor kórházba mentem Pestre lehalkítottam a telefonomat. Az agyvérzésem után kikapcsolták, aztán hazavitte a fiam. Itt Fehérváron kaptam vissza, de még a Rehabon is le volt halkítva, mert a kórház nem kaszinó, itt munka folyik és a betegek azért vannak itt, hogy meggyógyuljanak. A velem szembe fekvőfekvőnek két telefonja is volt. Az egyik minden reggel hatkor ébresztette, akkor amikor dohányozni volt. Mi voltunk kénytelenek végighallgatni, mert leállítani nem lehetett. A mai napig nem értem miért kellett neki ébresztés a kórházban ? Néhány embernek még nem ártana illemtanórát venni, bár szerintem néha a józan ész is elég.
Hát a szemem maradt a következő aklalomra, pedig megér egy misét....
