Azt ígértem legutóbb, hogy írok a látogatóimról. 12 napot voltam Fehérváron. Ezidő alatt természetesen minden nap kétszer meglátogatott a férjem, akinek a délelőtti időpontot én (zsarnok) szabtam meg. Sok tendője nem volt, be kellett jönnie hozzám, meghallgatni, hogy mire van szükségem "haladéktalanul" délután, és meg kellett oldania a tiszta ruha ellátásomat, bár ez inkább délutánra maradt, mert akkor ejtettük meg a nekem nagyon fontos zuhanyzást is. Öt óra után minden nap megjelent a kisfiam, aki megint délután ötig tudott dolgozni, és mivel szép idő volt kerékpárral járt dolgozni. Így hazafele útba estem neki. Szerintem az Apjával is itt szokott találkozni. Annyira megszokta a délutáni látogatásokat, hogy még aznap amikor kivittek Rehabra, akkor is a Kórház felé kanyarodott hazafele menet. A nagyfiam, aki Pesten dolgozik, most csak hétvégeken tudott jönnni hozzám. Természetesen mindennap beszéltak Apjával telefonon. (Ők voltak a családom.)
Kolléganőim felváltva látogatak a déli órákban, így mindig maradt valaki a rendelőben is.Váltakozó időpontban meglátogattak a rendelő orvosai is. Volt nálam az a doktornő, aki felfedezte MR-en az agydaganatomat.Meglátogattak a barátnőim, ismerőseim és nem utolsósorban a szomszédaim.Meglátogatott a Városi Intézetünk jelenlegi és volt vezetője. Volt nálam egy sebészdoktor, aki azt mondta, amikor megtalált: "Hm, nem is nézel ki olyan rosszul, mint gondoltam". (Ezt a mondatot még nagyon sokszor hallottam.) "Mutasd a kezed, mozog, mutasd a lábad, mozog. Miért vagy itt, miért nem mész haza?" Azért mert nem engednek, azért mert néhány orvos szerint nagyon beteg vagyok és csoda, hogy élek, azért, mert azt akarják, hogy maradjak a seggemen.
Nagyon elfárasztottak a látogatások, mert Pesten ez szigorú rendhez volt kötve, sokkal többet aludtam, és szinte semmire sem emlékszem. Mégis, mindenkinek nagyon köszönöm, hogy vette a fáradtságot és bejött hozzám,mert ez nagyon jól esett és olyan nagy felém áradó szeretetet éreztem, ami biztosan hozzájárult a javulásomhoz. Ennyi epret még az életben nem ettem, de most derült ki az is, hogy családunkban rajtam kívül senki "nem szereti az epret". Hát nem tündériek ?
Aztán lassan kezdődtek a gondok. (Nekem nem, mert én mindent könnyedén vettem, beteg voltam, és nem az én dolgom volt.) Pesten minden nap foglakozott velem gyógytornász, itt pedig, mert csak átutazó voltam csak a férjem külön kérésére. De könyörgöm, én eddig fekvőbeteg voltam, most pedig mindenki elvárta volna tőlem, hogy teljesen önálló legyek. Én nem tudtam meni járókerettel, mert erre soha nem tanítottak. Számomra csak később a Rehabon derült ki, hogy nekem újra meg kell tanulni mennni, mert ez a mozgássor törlődött a memoriámból. (Az én agyvérzésem a mozgásszervi központot érintette).
Még Pesten kiveték a gégekanülömet és elkezdtem beszélni. Én azt hitttem mindenki érti amit mondok, de később kiderült, hogy szinte semmit sem értettek belőle.Eltelt még egy kis idő, mire a logopédus segítségéval megtanultam tisztán, érthetően beszélni.
Két kolléganőmtől kaptam a látogatásuk során egy frissen megjelent havilapot, ami lakberendezéssel és kertészkedéssel foglakozik. Ők tudták, hogy ezzel örömet okoznak nekem.Én pedig ekkor jöttem rá, hogy nem tudok olvasni, mert nem látom tisztán a betüket...
