Már épp elég régóta hesseltem Pesten ahhoz, hogy mindenkinek elege legyen.Attól, hogy feküdtem egy ágyban, ápoltak és minden nap jött egy gyógytornász, hogy átmozgasson nem sokat fejlődtem. Tulajdonképpen nem is tudta senki, hogy mit várjon el tőlem.Később is mindenre az volt a válasz: majd az idő megoldja.
Biztos, ami biztos áthelyezetk egy külön szobába az utolsó pár napra,ezt csak a családomnak felejtették el megmondani, így hát elképzelhető a fiam megrökönyödése amikor látogatáskor nem talált a régi helyemen. Aztán tisztázódtak a dolgok.
Az új kórteremben az volt a legjobb, hogy elfordítva volt az ágyam, és hosszú hetek után újra láthattam a kék eget és néhány nagyra nőtt fa zöldülő leveleit.Biztos írtam már,hogy én egy kertbuzi vagyok és eddig nagyon bezártnak éreztem magam, mert nem láttam a természetet. (Lehet, hogy innen fakad a zártosztályos mániám.) Mindenesetre az egy hónapos intenzíves ápolásnak ez volt a non plus ultrája.
Aztán ez alatt a pár nap alatt megpróbáltak kiültetni egy specális székbe. A kiültetés sikerült is, csak én voltam nagyon gyenge, annyira leesett a vérnyomásom, hogy vissza kellett fektetni az ágyba. A véroxigén mérőt természetesen itt is viselni kellett.Állítólag az ébresztgetésem után sokáig kaptam rövid ideig oxigént, de én arra nem emlékszem. Itt viszont kaptam egy oxigénmaszkot ami a számat és az orromat takarta és állandóan viselnem kellett, mert ezen keresztül kaptam oxigént (le is fagyott a szám környéke). Ez volt az én rögeszmém csak azért,mert utáltam az oxigénmaszkot. Le is húztam. amint hozzáfértem, csak sajnos mindig észrevették és visszahelyezték. Valószínűleg ez volt a dolguk. Mind a két nappalos ápolónő olyan volt akikre emlékszem és úgy éreztem mindent megtesznek értem. Az oxigénmaszkomat is lecserélték egy orrbadughatós,infúziszerelékes csőre. Tiszta Amerika volt !
Kivették a gégekenülömet és csak leragasztottták a helyét, szájon át etettek, sőt én úgy emlékszem még a gyógyszereket is szájon át kaptam. Volt olyan lótablettám amit sehogy sem sikerült lenyelnem, ezért a fiam feladata lett az eltüntetése, mert én úgy döntöttem, hogy nincs rá szükségem.Szegény, mekkora gondot okozhattam ezzel neki, hisz Ő mindent megtett volna, hogyjavulni lássa az Anyját.
Még egy nagy dolgot próbált elkövetni a nappalos nővér, kivette a régóta bent lévő katéteremet. Ez valami fantörpikus dolog, nem vagy hozzákötve egy zacskóhoz állandóan, de a feladat megoldásához szükséged van az agyadra is. Annyira tudtam tartani a vizeletemet, hogy szegény nővér akármit csinált velem nem tudott megpisiltetni. Az éjszakás nővér pedig nem vacakolt, visszatette a katétert. Ezel is jöttem később a fehérvári Kórházba.
Apropó agy, Már tudtuk, hogy áthelyeznek a lakcím szerinti megyei kórházba,amikor szóltam a férjemnek, hogyha hanyatt fekszem fáj hátul a tarkóm.(Tudni kell,hogy az agyadagant műtétemhez nem bontottak csontot, hátul a lágyrészen vágtak, és az agyvérzés utáni műtéthez is ezt bontották ki.) Amkor szóvá tette panaszomat, akkor derült ki, hogy nekem elfeljtették kiszedni a varrataimat.Annak idején egy rezidenst biztak meg a feladattal, de neki sürgős dolga akadt és elfeledkezett rólam. Ha nem nyafokog, csak később derült volna ki az egész.
Röviden ennyi volt ez a pár nap.Az átszállításom már egy másik operett, de nem volt egyszerű a megszervezése...
