Visszatérve a kajához még a paprikáskrumplira és a spenótra emlékszem.
Az utóbbit nagyfiam barátnője készítette nekem, és a fiam főzte hozzá a tojást.Így lett kollektív munka.Talán már itthon is voltam vagy a rehabon, amikor páromnak szóvátettem, hogy sohasem látogatott meg a nagyfiam barátnője. Tőle tudtam meg, hogy nagyon sokszor ott volt.Ha nem volt ott a három férfi mind,akkor bejött az ágyam mellé, egyébként kint szokott üldögélni a folyosón és várta a fiamat. Anita, ne haragudj, hogy nem emlékeztem Rád.Szerintem vagyok így még néhány látogatóval, és tőlöük is elnézést kérek.
Volt még egy meghatározó élményem. Az enyémek mindig a látogatás elején jöttek. Egyszer valamiért késtek, én pedig éppen rossz napjaim egyikét éltem, nagyon ingerült voltam. Az ápolónő, hogy megnyugtasson, azt mondta, ő már látja az ablakon keresztül, hgy jönnek a fiúk. Igen ám, de nem értek föl! Erre az volt a válasz: Itt voltak , de én a mai napon olyan rosszul viselkedtem, hogy elmentek máshoz . Na erre mély letargiába zuhantam, és csak a fiúk megérkezése tudott kizökkenteni. ( tényleg mondta az ápolónő, hogy látja őket jönni, csak hogy engem megnyugtasson).
Számomra az volt nagyon fájdamas dolog az osztályon, hogy nem láttam órát, nem tudtam mennyi az idő. Ezt mindig a látogatóimtól tudtam meg. Hogy innen a külvilág teljesen ki volt zárva, azt csak később fogtam fel, amikor már tisztult a tudatom.
Ma megint elég rossz napom van, mert odakint nagyon fúj a szél. Az agyműtéttem óta sokkal érzékenyebb lettem az időjárási frontokra, mint előző életemben.
Tegnap volt Szenteste,teljes volt a család. Aminek örültem, hogy eltudtam készíteni a mézeskalácsokat, kiszaggattam, megsütöttem, feldiszítettem, becsomagoltam és szétosztottuk, mint húsz éve miden Karácsonykor.Finom lett a kocsonyám és beiglim.Tegnap ebédre elkészült a székelykáposzta is, vacsorára pedig finomra megsült a sajtos husi.Egyik kolléganőmtől kedden kaptam egy tepsi diós zserbót, így azt sem kellett sütni. Tulajdonképpen a konyhában elvagyok, de tegnap megbotlottam a kétféle burkolatot elválasztó réz sínben és sikerült egy szerencsétlent esnem, de csak elöl a nyakamat ütöttem meg.(A tarkómat féltem nagyon). Mindent megtudok csiálni, csak jóval lassúbb lettem, mindenhez több idő kell. A karácsonyfa feldíszítése idén a fiúk feladata let, mert attól féltem, hogy felborítom a fát.
Így is nagyon elfárasztott a készülődés, ebből szürtem le,hogy még mindig beteg vagyok. Az év hátralévő ideje most már a pihenésé. Ma ki sem léptem e lakásból és szinte egész nap ágyban vagyok.Kaptam tegnap ajándékba, többek közt egy "agysejtet", most azzal alszom,a fiú szerint hátha visszamászik a fejembe.
Már tegnap is volt időm azon gondolkodni,hogy áprilisban gyakorlatilag kétszer meghaltam Akkortájt nem sokan fogadtak volna arra, hogy megérem a karácsonyt! Hogy itt még készülődni, sütni-főzni fogok, az pedig már minden képzeletet felülmúl.Eddig is, ha elkeseredtem az állapotom miatt, mindig azt szokták mondani, hogy gondolj arra honnan indultál áprilisban. Most már, ennyi idő távlatából fel tudom fogni (talán), hogy milyen beteg voltam, illetve vagyok.Annak nagyon örülök, hogy el tudom látni saját magamat, hogy most már ide tudok ülni egy ideje a számítógéphez....
