Ma megpróbálok emlékezni pesti látogatóimra.
Férjem, két fiam mindennapi rendszerességgel látogattak. Ez nagyban hozzájárult állapotom javulásához, pozitív életszemléletemhez, és hogy nem estem depresszióba. Soha nem fogom tudni megköszönni nekik, de szerintük ez így volt természetes.
Zsuzsáról és a férjéről már meséltem, Nekik szintén végtelenül hálás vagyok.
Egyik kora délutáni látogatásra férjem felhozta egyik kolléganőmet, barátnőmet. Ő szegény nem sokkal idősebb a fiaimnál, előtte pár héttel még látott dolgozni. Hát rá sokkolóan hatott a látványom! Másnap reggel nehezen tudta elmondani a lányoknak hogy vagyok. Azóta eltelt egy kis idő, és még most is azt mondja, legalább egy hétig sírógörcsöt kapott ha rám gondolt. Nagy meglepetés volt nekem a látogatása, de hozott magával egy képeslapot, amin a munkatársaim üzentek nekem, orvosok, asszisztensnők vegyesen. Mivel olvasni nem tudtam, Ő olvasta fel nekem. Nem akarok érzelmes lenni, de a mai napig elérzékenyülök ha a lapra nézek. Ez a képeslap ott volt velem a fehérvári Kórházban és a hosszú kisbéri rehabilitációm alatt is.
Aztán van az én régi Géza barátom, aki pár éve Pesten él.Őt szegényt nagyon sajnáltam, mert valami végtelenül rossz napomat fogott ki. A férjemmel együtt érkezett, és én az egész látogatás alatt veszekedtem a férjemmel. Tudtam, hogy ott van a Géza, de nem tudtam leállítani magam.Azóta is mindig, ha találkozunk, vagy telefonon beszélünk elnézést kérek tőle.
Nem tudtam hangosan beszélni, de onnan kezdve, hogy kivették a tubust állandóan járt a szám. Hogy ez e három férfi nem értette, mit mondok csak jobban feldühített. Ilyenkor állítólag inteni szoktam, aztán mély letargiába estem, hogy ezek semmit sem értenek. Később amikor már írtam, ha valamit túl hosszú lett volna leírni, fiam azt mondta:"Anya, csak legyínts!".
Aztán egy vasárnap megjelent Apukám, hugaim, unokabátyám és unokaöcsém. Tudom, hogy nem álom volt, ott voltak. Mégis az maradt meg bennem,hogy egy templom szenteltvíztartója körül beszélgettünk.
Volt még egy látogatóm, egy ezeréves fehérvári ismerettség, egy volt kolléganőm. Még március vége felé találkoztunk a munkahelyemen, már meg volt a műtéti időpontom. Mondta, hogy április végén megy Pestre kontrollra, akkor majd meglátogat. Hol leszek én már egy hónap múlva, én csak hat napig leszek kórházban. Hát ez az "Ember tervez, Isten végez." Szegény két órát várt, hogy látogatási idő legyen, a nagyfiam érkezett ő volt nálam a kora délutáni látogató minden nap, vele jött be az osztályra. Szegény fiamnak nagy csapás volt, hogy megint nem talált a helyemen. Előző nap elfelejtettek nekik szólni, hogy áthelyeznek egy egy ágyas kórterembe, mielőtt hazaengednek a fehérvári Kórházba.
Addig, azért még eltelt egy kis idő. Szegény Ibolya, a napokban mesélte el nekem, hogy amikor kijött tőlem és visszament a férjéhez és a lányához sírógörcsöt kapott, hogy mi történt velem.
Még most is nagyon jó visszagondolni arra, hogy milyen sokan drukkoltak nekem, hogy meggyógyuljak, imádkoztak értem, szerettek...
