Új életem április 1-én kezdődött az agyvérzésemmel. Innentől kezdve egy hónapig kezeltek az intenzív osztályon, amíg annyira feljavultam, hogy rehebilitációt tudtak javasolni.
Már írtam, hogy a vérzés elállítása miatt végzett műtét után egy darabig altattak, és csak utána ébresztettek fel folyamatosan.
És ezzel kezdetét vette vég nélküli álmaim hosszú sora. Rengeteget álmodtam, az én számomra teljesen életszerűen.Mindig,folyamatosan elhittem, hogy megtörténtek velem ezek a dolgok.Annyira azért nem is volt az túlzás, mint ahogy azt most hiszik a fiaim.
Ekkor halottam férjemtől azt a mondatot, amit még most is mond néha: "Anyám, te ezt álmodtad".
Amíg tubus volt a torkomban, akkor azért, utána pedig a gégekanül miatt nem tudtam hangokat kiadni.Hiába volt lebénulva mindkét oldalon az összes arcidegem, hiába voltam néma , folyamatosan járt a szám és még idegesített is, hogy a szeretteim nem értik, mit mondok nekik.Ekkor jött kisebbik fiamnak az a korszakalkotó ötlete, hogy próbáljak meg írni. Volt nálam egy spirálfüzet, toll pedig mindig van nálam.Az egész család várta, hogy mi lesz a nagy mű. Én állitólag nagyon örültem az ötletnek és megpróbáltam nyomtatott nagybetűkkel írni, mert az aránylag olvasható volt. Az első szó: VÍZ.Ebből legalább ők tudták, hogy nagyon szomjas vagyok, de pechemre jött az ápolónő és az orrszondámon keresztül belém nyomott egy farkasfecskendőnyi vizet. Ettől persze még a szám változatlanul száraz maradt, de ki törődött akkor vele, hisz kommunikálni tudtam azokkal akik nekem nagyon fontosak. Én írtam, ők megkérdezték, hogy jól olvasták-e amit írtam, majd szóban válaszoltak. Micsoda boldogság volt. Hát például, így rendeződik át az életed.
Három mondat ezalatt az egy hónap alatt egy életre belém rögzült: Katalin, ne emelgesse fejét! Katalin, ne emelgesse a lábát! Katalin, ne akarja levenni a vérnyomásmérőt!
Ha valaki megutálta a vérnyomásmérést, hát én igen. Volt egy automata vérnyomásmérőm, ami valamelyik felkaromra volt helyezve és egy géppel összekötve. az volt a dolga, hogy előre beállított időintervallumok szerint megmérje a vérnyomásomat és jelezze a képernyőn. Hát ez sokkal jobban felpumpálta a mandzsettát, mint az itthoni kézi vérnyomásmérőm, és szinte fájt. A vége felé már csak akkor tették fel, ha ritkábban vérnyomást mértek. A mandzsetta által okozott nyomok még két hónap múlva is látszottak a bal karomon. Ja és a vérnyomásmérő mandzsettája tépőzáras volt, tehát egy olyan kórteremben ahol még beszélni is csak suttogva szoktak és csak a gépek csipogása hallatszik ez egy rendkívüli zaj volt, amit persze mindeni észrevett.
Volt még egy dolog, amit nagyon utáltam és ezt még a fehérvári kórházban töltött 12 nap alatt is használnom kellett. Ez pedig az ujjvégre helyezett csipesz.Én mindig azt hittem, ez csak egy pulzusfigyelő, de tévedtem, ez egy véroxigén mérő. És mivel ez is összeköttetésben van egy kijelzővel azonnal észreveszik ha levetted. Menten megjelenik melletted a te ágyadhoz beosztott ápolónő, megkeresi a "véletlenül" leesett csipeszedet és visszateszi a helyére.Azt hiszem néhány ápolónőt kiborítottam, hisz ők nincsenek a beteg ilyen hosszú ottlétére berendezkedve ( Férjem szerint, ezt is csak álmodtam, mármint a kiborítást)...
