Karácsonyi hangulatom még most sincs, de beindult a verkli. Már a múlt héten megsütöttem a mézeskalácsokat és tegnap este már el is kezdtem feldíszíteni őket. De csak azért, hogy térdig járjunk a mézeskalácsban! Vagy legalábbis a mákszemnyi színes cukorkában. Mert az még előző életemben is pattogott minden felé, mikor a megírt mézeskalácsra rászórtam őket. Hát még most! Nem véletlenül választottam a tegnap estét, de elfáradtam és nem tudtam befejezni. Így hát maradt ma estére is, hogy lehessen szentségelni.
Egyszer azért elárulhatná valaki, hogy a férfiak miért utálják annyira az ünnepi készülődést. Azt hiszik, hogy a nők alig várják, hogy ezt csinálhassák? Azért csinálják, mert ezt hozták magukkal a génjeikben, mert ezt várják el tőlük, és mert azt hiszik, hogy ezzel örömet tudnak szerezni. Aztán az ünnepek végével megfogadják, hogy soha többet , és egy év múlva kezdődik minden előről. És mivel öregszel és kezdesz szenilis lenni, ezért listát írsz az elvégzendőkről, beszerzendőkről, és örülsz ha valamit már sikerült kipipálnod.Örülök, hogy megvan az ajándékok nagy része, és meg van a fa! A többi már gyerekjáték.
És amikor azt hiszed, hogy most már csak egy dologra kell koncentrálnod, akkor jönnek a gondok. Mi a múlt héten még a bőrgyógyászatot is megjártuk, mert olyan szépen kezdett kinézni a homlokom. Hogy mi volt a bajom az titok maradt, de kaptam valami kenceficét, amitől emberi lett a homlokom.És ez fontos volt. ha nem akartam fufrut ráfésülni vagy ijesztegetni vele.
Fontos volt, hogy rendbejöjjön a bőröm, mert az elmúlt hétvégét Bécsben töltöttük. Nem úri passzióból, hanem mert az egyik fiam, több mint két éve ott dolgozik és a nyáron készül haza végleg. És Bécs nincs a világ végén, de még eddig nem értünk oda. Most összekötöttük a kellemest a hasznossal. Megnéztük hol lakik a fiam, megnéztük a várost, és megünnepeltük a fiúk születésnapját (vittem az előtte nap elkészített tortákat). Ja, és nem mellesleg megnéztünk néhány karácsonyi vásárt és a Prátert, és ittunk néhány puncsot. Nagyon merész voltam, felszálltam az óriáskerékre! Bécsben minden olyan nyugodtnak tűnt, eszünkbe sem jutott, hogy lehetne terrortámadás is. Számomra is meglepetést okozott, hogy nyolc órán át sétáltam a többiekkel, nézelődtünk, beszélgettünk. Ehhez azért nagyban hozzájárult a száraz, napközben napsütéses, szélnélküli, nem túlságosan hideg idő. De a legjobb az volt, hogy együtt voltunk mind a hatan és nem volt gyűlölködés. Persze azért jó volt hazajönni és a saját ágyamban kialudni magam. Aztán jöhet a következő családi összeröffenés a hétvégén! De minden ilyet akkor kell megcsinálni, amikor még lehetőség van rá. Kell a feltöltődés! Időnként ki kell lépni a taposómalomból!
A múlt héten egy belvárosi séta során összefutottunk egy rég nem látott ismerőssel (ő sem lett fiatalabb). A vele folytatott beszélgetés során állapítottuk meg, hogy nagykorúvá válásunk óta mennyi idő telt el, és az milyen rövidnek tűnik, pedig valószínűleg már sokkal kevesebb van hátra. ezért kell kihasználni minden alkalmat arra, hogy az ember jól érezze magát.
Még egy kis hó hiányzik az igazi karácsonyhoz...
