Meg volt az idei szüret is. (Néha hetekig nem történik semmi, néha csőstől jönnek az események.)
Nem kellett sok szőlőt leszedni és must sem lett sok. Erről gondoskodott a koranyári nagy jégeső, a permetezés ritkasága és a gombák. Egyszerre leszedtük a ritkaszép korai szőlőt és a rizlinget is. Ha nagyobb lett volna a termés nem tudtuk volna hárman elvégezni. A legnagyobb gondot az jelentette, hogy végig kellett járni az egész szőlőt és ez egy hegyoldalban nem is olyan egyszerű. És a mi szőlőnk még nincs is olyan magasan Hegyestű oldalában. Ahhoz azért elég magasan, hogy az őszi Balaton látványában azért lehessen gyönyörködni. Férjem végigdolgozta az egész napot. Kilencvenedik évében lévő Apósommal felváltva szedtünk 1-1 sort, illetve pihentünk. Azért elég sok izmot megdolgoztat, hogy egy hegyoldalban le-föl mászkálj. És miután a kordonsorok között már eléggé megnőtt a fű, azt sem látni, hogy a vaddisznók hol túrtak, csak reménykedni tudsz, hogy nem lépsz gödörbe.
A legfontosabb az volt, hogy leszedjük a szőlőt ebben a gyönyörű időben! Férjem ledarálta és Apósommal kipréselték. A mustfokra szerencsére nem lehet panasz! Én örültem, hogy tudtam segíteni a szedésben, így legalább nem éreztem fölöslegesnek magam. Azért a nap végére tisztességesen elfáradt mindenki.
A legjobb az egészben a csend volt. Nem zajongott (mint hétvégén vagy nyáridőben) fűnyíró, fűkasza, motoros permetező, motoros fűrész. Mindenhonnan a szüretelők csivitelését, a metszőollók csattogását lehetett hallani, és néha egy-egy ragadozómadár hangját. Ami meglepett, hogy nem láttam seregélyeket! Ilyen gyatra termésre még ők sem csapnak le.
Este pedig sötét volt! Itt nincs közvilágítás, a hold és a csillagok adnak némi fényt. Itt látni csillagokat! (Nincs fényszennyezés.) És tücsökciripelést lehet hallani ezerrel. (Ezek nem hallgatnak el este hétkor, mint Horvátországban a kabócák.) Van lett televízió, rádió és most mobilinternet is volt. De valahogy senkinek eszébe sem jutott bekapcsolni bármelyiket is és nem is hiányzott. Olyan jó volt csendben lenni! Mi itt városon már hozzászoktunk ahhoz, hogy bárhol is vagyunk mindig zajong körülöttünk valami. Pedig lehet élni zajforrások nélkül is. Valószínűleg abban, hogy éjszaka rosszul aludtunk benne volt ez a zaj és fénymentes éjszaka is.(Éjszaka ütemes kattogást hallottam, később megint előjött bal fülemben a ciripelés.) Bár reggel viszont nagyon jó volt erre a csöndre ébredni, nézni a napot és a párás levegőt.
Azért két ilyen kemény nap sok lett volna nekem, tegnap már jobbára csak csendes szemlélője voltam a dolgoknak. Kiolvastam gyönyörű kertészkedő, főzős vagy kötős újságjaimat, amire itthon sosincs idő. És végre befejeztem a kötött vállkendőmet is. Végül is feltöltődtem és remélem ebben van némi szerepe Hegyestű mágneses erejének is.
Dehát minden jónak, minden rossznak vége szakad egyszer. Tegnap este hazajöttünk, mert a kutyát itthon hagytuk, dolgunkat lent elvégeztük és mindketten vágytunk a saját, megszokott ágyunkra. És a kocsiban már megszokásból is, és mert azért az ember vágyik információkra bekapcsoltuk a rádiót. Ha nem hallgattuk volna a híreket, az útmenti óriásplakátok akkor is visszarángattak volna bennünket a valóságba. És már mindketten tudtuk, hogy az elmúlt időben mit nem hiányoltunk. Jó volt (még ha csak illúzió szintjén is) egy ideig nem gyűlölködést, uszítást, mantrázást hallgatni. Merthogy a jelenkori média sajnos csak erről vagy a néphülyítésről szól.
Most pedig megyek, szemlét tartok itthon is a kertben, játszom a kutyával...
