Tudom, hogy nem mindenki vallja ezt, de én azt mondom: Nézd mindennek a jó oldalát.
Nekem most direkt jól jött, hogy délben elkezdődött az égiháború. Nem csak dörgött, hanem szerencsére az eső is megeredt. Ebből azonnal két dolog következett: 1. ma nem kell locsolnom, 2. szívfájdalom nélkül pihizhettem ebéd után. Azért szívfájdalom nélkül, mert mostanában semmire sem jut elég időm, és mindig nagyon sok az elfoglaltságom. ( Tudjátok, a nyugdíjasnak soha sincs ideje.) Valamelyik nap jutott eszembe, hogy ezeket a munkákat pár éve is elvégeztem, csak akkor dolgoztam még mellette nyolc órát. Mindegy. Ma nagy szükségem volt a pihenésre! Tegnap este vendégünk jött és már ma volt mire lefeküdtem. Persze ilyenkor menetrendszerűen felébredtem hajnalban! Így hát a délben eleredő esőt kétszeresen is áldásnak tartottam.
Amúgy a tegnapi nap nagyon király volt. Délelőtt előre megbeszélt programunk volt. Na de délután jött az én álmom. Kimentünk Fehérvárcsurgóra, a Virágkiállításra. Az idő szép volt, senki nem tudta előre megmondani, hogy melyik pillanatban hol szakad le az ég. Szerencsénk volt! Bár nem vagyok biztos benne, hogy a férjem is annyira élvezte a tegnapi kirándulást. Egy férfiembernek minden virág egyforma! legalábbis az én férjem nem érti, mit lehet annyit nézegetni a virágokon. Hát volt min legeltetnie az embernek a szemét. És simogattam is erőteljesem az idegeimet Persze vásárolni is kellett, de hát nincs az a kert, ahova ne lehetne még egy-két virágot beültetni. (Most úgyis a csigákkal vívok nagy harcot.) Szóval számomra egy felüdülés volt, még akkor is ha fárasztó. Tegnap délután még nem is voltak olyan nagyon sokan, nem volt tolongás, lökdösődés, dudálás. És legfőképpen nem esett az eső. Kellenek az ilyen léleksimogató programok. (Amúgy is, azt hiszem hozzám hasonlóan másokat is nagyon megvisel ez a gyakori időjárásváltozás. Legalább legyen valami vigasztaló.)
Amikor új életemben, az agyvérzésem után végre hazakerültem és járókerettel a fiam kíséretében bócorogtam a térkövön a virágokat nézve, mindig megkérdezte egy-egy virág nevét. Nagyon jól esett akkor is, de most már tudom, azt tesztelte, mennyire emlékszem. Sokszor elmondtam már, hogy én a jelenlegi állapotomat a kertnek, a virágoknak, az állatoknak is köszönhetem. Ja, és ők nem veszekszenek, nem követelőznek és türelmesek. Mindegyi kivárja, amíg elnyünyörgöm, kinyönyögöm mit akarok. Tudom, hogy sok mindent csak megígérek és aztán el is felejtem. És akkor is tudom, hogy holnap megint kimehetek néhányszor egy-egy körre a kertbe. És igenis minden nap találhatok valami újdonságot. És hiába hanyagolom a napi gyógytornát, szerintem az eperszedés, a gazolás, az egyenetlen talajon való mászkálás pótolja. Én azt is nagy haladásnak tartom, hogy le tudom szedni az epret, hogy át tudok lépni emelt szegélyeken. Ezek előző életemben nem voltak akadályok, de elég sok gyakorlásba és kudarcba került, hogy újra meg tudjam tenni. Ezek külső szemlélő számára nem jelentenek sokat, de nekem sok mások számára láthatatlan munkámba került.
Mielőtt elmerülök itt az önsajnálat tengerén, megyek és átültetem a tegnap vásárolt szépségeket...
