Még megvagyok, nem vesztem el. Csakhát zajlik az élet, mindig tojik valamit a pók.
Tudom, hogy közhely, hogy mindig az jön, ami még nem volt, de sajnos ez van. Úgy is hiába akarsz a problémák fölé emelkedni, nem mindig sikerül. Megjött a jóidő, a tavasz és vele együtt a kerti munkák ideje. A zöldségeskertet a párom már évekkel ezelőtt leredukálta ( a földdel való pepecselés nem az ő műfaja és nem is igazán szereti), de a virágokhoz én ragaszkodom (ameddig lehet). Akinek van rá ideje az naponta többször végignézi az egész kertet, hátha az elmúlt két órában történt valami egetrengető változás (én szoktam is találni). És mindig van valami amihez le kell hajolni, ki kell húzni, stb. Szóval mindig akad valami elfoglaltság, és közben a Balaton-felvidéki szőlőt is meg kell nézni, hogy dolgozni tudjanak a férfiak. És közben korán gyönyörű napsütötte színt lehet minden fakszni nélkül összeszedni. Szóval, mint minden rendes helyen egyik nap jön a másik után, és örülünk, hogy a későn jött fagy éppen csak érintett bennünket minden nagyobb károkozás nélkül.
Szóval ebbe a szép idilli világba tudnak belerondítani dolgok. Május első hete volt az idén a kerti gaz égetésére kijelölt időpont a városban. Egész héten vagy esett az eső, vagy rettenetesen fújt a szél. Ez persze a rendes, jogkövető magyar ember nem tartotta vissza a tüzeléstől, minden nap füstszagot lehetett érezni. Én még mindig azt mondom, hogy nem a kerti gaz égetésétől lesz szmog a városban, de egye kánya. De normális ember akkor gyújtja meg a kertje végében lévő kupacot, amikor száraz, és akkor pillanatok alatt, szinte füst nélkül leég. Ezzel szemben évek óta, a tüzelésre kijelölt héten esik az eső. A nedves kupac persze, hogy füstöl.
Lehet, hogy igaza van a férjemnek és túl bő lére eresztem a mondandómat, a tüzelés csak kitérő volt. Ja, én pénteken tüzeltem. Már előtte nap este fájt a jobb szemem, de nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget, hisz hat éve szinte mindig fáj. Délután tüzelés közben már a kertszomszéd is szóvá tette. Akkor még csak allergiára gondoltam, de miért csak az egyik szemem? Aztán meggyanúsítottam az egyik virágomat is, hisz két éve őrá, illetve a tejnedvére fogtuk, hogy bekerültem a kórház fertőző osztályára. De az igazi meglepetés este a zuhanyzás után ért, amikor belenéztem a tükörbe. Akármelyik horrorfilm sminkese megirigyelhette volna a jobb szememet, hisz az egész alapvetően fehér rész vérvörös volt. Komolyan azt vártam, hogy elkezd folyni a vér a szememből. Fájt a szemem, és homlok és halántéktáji lüktető fejfájásom volt. Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor nagyon megijedtem. Volt ám vérnyomásmérés (nem volt kiugróan magas), gyógyszerbevétel, csepegtetés, korai "óraüveges" lefekvés. Még az esti olvasás sem hiányzott. Nagyon megijedtem! Másnapra kicsit jobb lett a helyzet, de még mindig vörös volt és fájt. És így teltek a napok, amíg tegnap szemészhez jutottam és kiderült ijedelmem oka. A szemész szerint is mindig valami újat produkálok. Most éppen szétdurrant egy ér a szemeben és a kötőhártya rétegei közé leszivárgó vér okozta, okozza az elváltozást. Kaptam rá szemcseppet és gyógyszert, és egy hét múlva kontroll. És most nem hajolhatok és nem emelhetek, és óvatosan köhögjek. Minden erőlködéstől eltiltottak, és erre a férjem nagyon vigyáz. Most aztán tényleg csak fényképezni mehetek ki a kertbe.
És ha mindez nem lenne elég, pénteken este leégett húgom lányának a háza Zalában. Pillanatok alatt lett semmivé egész addigi életük, és nem hiszem, hogy ezt a gyerekek valaha is el tudják felejteni. Az anyagi kár is nagy kár, hisz oda lett lakásuk, ruhájuk, mindenük. De ilyenkor (főleg falun) segítenek az emberek és a materiális dolgok egy idő után pótolhatók. És mi lesz az emlékekkel? Az elégett csecsemőkori képek nem pótolhatók, az írni éppen megtanult gyerek anyjának írt ákom-bákom betűi,és nagyon sok minden más, ami az évek alatt felhalmozódik az pótolhatatlan.És ezekre a veszteségekre ők csak később jönnek rá, mert most még a lakhatás elvesztése, az anyagi kár okozta sokk mindennél erősebb. Legyen erejük újrakezdeni!
Miután ma sem esett eső, megyek egy kört a kertben, hátha...
