Az idei nem is tudom hányadik hőhulllámot éljük át.Biztos kevesebb bajom lenne vele ha fiatalabb lennék vagy nem lett volna agyvérzésem. Különben is nyáron legyen nyár, télen tél, tavasszal tavasz, ősszel ősz. Ezen az éghajlati részen ehhez vagyunk szokva, ezt hoztuk magunkkal genetikailag. De ez a napok óta tartó harminc fok feletti száraz meleg már igencsak megvisel minden embert, állatot.És akkor még nem beszéltünk a város felett napok óta terjengő, átható trágyaszagról. (Ilyen az amikor szegény embert még az ág is húzza.) Tehát miután nyár van, biztosan jobban viselném a meleget, ha ez fokozatosan alakult volna ki. De két hete még fáztunk a júliusi télben, most viszont szédelgek a nyári melegben, egész nap nem megyek ki a lakásból. Egész napi munkám abból áll, hogy megfőzöm az ebédet, aztán kész, másra nem igen vagyok alkalmas. Folyik rólam a víz, feszít a fejem, és útálom a világot.
Kb eddig jutottam tegnap, amikoris megjött az egyik fiam Bécsből, aztán nem sokkal később a másik fiam is a közelből a barátnőjével. Na itt lett vége tegnap az én magamba roskadásomnak. És a blogírásomnak is.Ma, amikor mindenki elment valamerre folytatom.
De nem lehet mindig "világvége" hangulatom még a meleg ellenére sem. A pohár úgyis félig tele van. Ezért mire használom ki ezt a nagy meleget? Paradicsomot aszalok! A végeredmény kérdéses, de egyszer ki kell próbálni. Ezeket az apró kis koktélparadicsomokat úgysem lehet sok minden másra használni. Persze van aki szereti megenni őket, de én nem szeretem a paradicsomhéjat. Viszont, hogy legyen sikerélményem a héten valamelyik nap fügelekvárt főztem. Az elmúlt két enyhe télnek és a jó időnek köszönhetően idén nagyon sok füge érik az őszi kötésből. Ennyit már nem tudtam megenni, mivel dolgozni nem járok, a munkahelyemre sem tudtam bevinni. Hogy részemről milyen nagy munka volt a lekvárfőzés, azt csak az tudja, aki tudja azt is, hogy az agyvérzésem óta nem állok neki semminek amivel pepecselni kell. Na, ezért örülök annak, hogy fügelekvárt főztem!
A másik dolog, ami sikerélményt okozott nekem, az a kézikötés volt. Egyszer nagyon régen kötöttem, aztán kötöttem karácsonyra a fiúknak és mély csönd. Mígnem beleszerettem egy bonyolult mintába. És ha egyszer beindulok! A yége az lett, hogy vettem hozzá fonalat és megkötöttem. Kész van! Na ezzel elfoglaltam magam, mert ilyen rossz szemmel szinte vakon köt az ember, miközben a minta miatt folyamatosan számolja a szemeket.
Ja, igen. Hát a szemem az nem lett jobb.Ez a nagy meleg és izzadás csak "segít". Vagy az izzadságot törölgetem, vagy a szemcseppemet használom, vagy a szemüvegemet törölgetem. És közben nem látok rendesen. De jól leplezem! Meg kell tanulnom együtt élni vele, mert élek! Kívülről csak "kuszaszemű"-nek látszom. Engem sokkal jobban idegesít, hogy pár napja bizonytalanabb vagyok. Ma délelőtt is kétszer meg kellet támaszkodnom a jobb kezemmel, hogy ne essek el.Sajnos járás közben is érzem ezt a kis labilitást. De egyenlőre a nagy meleg számlájára írom. Bízom benne, hogy így van.
Jajj, és van egy nagyon jó hírem. A hételején, valamelyik nap elkészült a balatoni préssháznál a lépcső zsaluzata. Tehát előbb-utóbb lesz lépcső is. Lépcsőre egyenlőre nekem van szükségem, mert egyébként segítség nélkül nem tudok felmenni az épülethez. Persze (hogy a rosszindulat el ne hagyjon), más sem lesz fiatalabb.
Megyek fagylaltozni ebben a nagy melegben...
