Már én is annyiszor megörültem a tavasz érkezésének, de mindig csalódnom kellett. De most már talán végre! Hogy miből gondolom? Tegnap óta végre a nap is süt és a szél sem tombol annyira. Kivirágzott, már nem csak az ibolya és a nárcisz, de a császárkorona is. A korán virágzó gyümölcsfákon megjelentek a levelek. Zöldül minden (az is aminek nem kellene). Énekelnek a madarak. De a legfontosabb, megjöttek a gólyák.
Tehát mostantól (igaz, már április van) tavasz van, legfeljebb majd azt mondjuk, hogy hűvösebb az idő. Kell is, hogy a természet elkezdjen éledezni, hogy legyen mit néznem amikor egyre gyakrabban kimegyek. Most viszont az a legnagyobb bajom, hogy miután végre jó idő lett, ezer a munka odakint a kertben,és ez nekem sajnos lassabban megy, mint régen. Hamarabb el is fáradok, és akkor sajnos muszáj pihenőt tartanom. Na, ez is egy ilyen pihenő! Voltam kint délelőtt kicsit kapirgálni a virágok között, meg hogy rájöjjek, hogy a kapálás, hajolgatás még elég nehéz nekem. De hát, a szükség nagy úr, és ha lassabban is, de igyekszem mindent megoldani. És igyekszem a kutyánkat meggyőzni arról, hogy neki ebben nem kellene segítenie. Még jó, hogy nem kell naponta bejárnom dolgozni, így egész hétre tologathatom a munkát! De az ember jobb kedvel megy ki dolgozni is ha süt a nap! Tegnapelőtt a Balatonon a szőlőben a gyakorlat mutatta meg, hogy tudok lambériát festeni is, ha muszáj.
Megint beigazolódott, hogy minden relatív. Húsvétkor is lent voltunk a férjem szüleinél, és ilyenkor nem lehet kihagyni, hogy megnézzük mi a helyzet a pincében, a szőlőben ( mintha bárki is akarna bármit is csinálni ott rajtunk kívül!). Szóval a hegyről mentünk le ebédelni kocsival, mikor már a faluban megszólalt az Apósom (87 éves), hogy még a Jani sem metszette meg a szőlőjét, pedig Ő mindig korán szokott metszeni. " Él az még?"- kérdezte a férjem. "Hát hogyne élne, fiatal ember az még." jött a válasz. "Hány éves?" volt a következő kérdés. "Nyolcvan körül lehet."Ja, hát egy nyolcvanhét éves embernek a nyolcvan éves is fiatal, mi pedig mindig azon elmélkedünk, hogy meg sem érjük ezt a kort. Ja, ettől függetlenül a nyuszi jött, látott és locsolt. Bár úgy lenne, hogy következő húsvétig ne hervadjunk el, meg a következőig, meg a következőig...
Jobb a hangulatom, mint volt, de sajnos mostanában temetésre járó idők vannak. Szinte minden hétre jut egy és ez szerintem senkinek sem csinál jókedvet. De ezen is túl lehet lenni. Időnkét Villon egyik sírfelirata jut eszembe: "Itt nyugszom én, olvasod te. Bár olvasnám és és nyugodnál te!" Hát nem egy örökérvényű gyöngyszem? Bár az az igazság, hogy a mai rohanó, embertelen világban már nagyon kevesen méláznak el az elmúláson, mert senki se pótolhatatlan.
Na, várom az esőt (egyrészt, mert már kellene, másrészt, mert akkor nyugodt szívvel üldögélhetnék a számítógép előtt). Most viszont meg kell néznem, hogy a férjem a felügyeletem nélkül mit művelt a kertben. Állítólag kiszórja komposztot és rotál. Na erre kíváncsi leszek!
Megyek gereblyézni és veteményezni...
