Ez is megvolt! Mármint a születésnapom. Mit mondjak, túlélhető. Nekem legalábbis sikerült, szerencsére. Ennyi idős korban az ember már nem várja annyira és nem örül annyira a születésnapnak, de én azért még örömmel tudom konstatálni, hogy élek. Teljesen véletlenül lett egy kicsit zsufi a tegnap napom, de így legalább nem magammal foglalkoztak, hanem velem. Nagyon várom a vasárnapot, amikor nem csak az egyik (mint tegnap), hanem mindkét fiam körülöttem lesz
Tegnapelőtt voltunk a Balatonon, mert az a kabát, amit meg akartam venni legközelebb Veszprémben volt, és onnan már csak egy ugrás a Nagyiék Így hát elmentünk oda is, mert biztosan jól esik az idősödő szülőknek ha egyszem fiúk meglátogatja őket. Az idő gyönyörű volt és arrafelé a mediterránabb klima miatt minden virág korábban nyílik. Apropó, Balaton! A mi szőlőnk a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén van. Éveken keresztül ezt egy tábla jelezte az út mellett, amikor lekanyarodtunk a főútról. Ősszel útmenti munkák miatt kivették a jelzőtáblát tartó oszlopot és azóta nem került vissza. Most akkor itt állok hülyén: Nemzeti Park e még a Nemzeti Park, vagy már csak egy bortermő vidék? (Pedig manapság minden mellé odateszik a "nemzeti" jelzőt.) Vagy csak hanyagságból nem került vissza a tábla? A férjem szerint vannak nekem nagyobb problémáim is, miért foglalkozom ezzel. Röviden: csak. De amikor a préssházat építettük akkor pont a Nemzeti Park miatt volt nagyon sok építészeti kötöttség, előírás. Most pedig már mindent szabad?
De ez csak egy kis kitérő volt annak érzékeltetésére, hogy mi mindent kell mellettem a férjemnek kiállnia! Időnként kicsit besokall, és olyankor mindig az jut eszembe, hogy amikor az Intenzíven feküdtem, akkor a professzor azt mondta neki, hogy a maradványtünetek nem nekem fognak problémát okozni, hanem a velem élőknek. Én el leszek a saját világomban! Hát el is vagyok. Ja, és föl vagyok háborodva, ha ezt valaki kritizálni meri. Mert természetesen mindig nekem van igazam! Persze, azért nem mindig ilyen nagy bennem az önbizalom. Én mindig igyekszem minden munkát elvégezni, időnként túlságosan is. Ez időnként konfliktusforrás is lehet, mert én nem mindig veszem észre ha leesett valami, mert nem látom rendesen. De mégis mindent meg akarok csinálni, noha lehet, hogy más sokkal hamarabb és jobban elvégezné azt a munkát. Még mindig nagy bennem a megfelelési kényszer, pedig már kicsit alább adhatnám.
Elég sokat nyűglődök mostanában a jobb szememmel. Az elmúlt évek alatt már hozzászokhattam volna a kettőslátáshoz. Tulajdonképpen ez a napi rutin közben már nem is zavar annyira, megtanultam különbséget tenni a valós kép és a másik között. Legtöbb gondom a közellátással van, mert ott nagyon zavaró a kettőslátás. De leginkább az zavar, hogy mélységében nem mindig tudom felmérni a dolgokat, ezért gyakran előfordul, hogy csak többszöri próbálkozásra tudok valamit megfogni, időnként mellényúlok. De még ez sem zavar annyira, mint az, hogy ha lehajolok kigördül egy könnycsepp. Ez rendszerint a szemüveglencsémen landol, hogy takaríthassam ha látni akarok valamit. A legnagyobb gondom az, hogy mindez rendszerint azzal a szememmel történik, amelyikbe műkönnyet kell csöpögtetnem, mert anno nagyon kiszáradt. Talán ezért is várom egyre türelmetlenebbül, hogy időpontot kapjak a szemészhez. Bár sok reményt nem fűzök a dolgokhoz.
Ma délelőtt kimentünk a kertbe egy kicsit motyorogni. (A metszés férfimunka!) Többnyire a férjem dolgozott, én pedig bambulásztam, fényképeztem, tötymörögtem, beszélgettem a kutyával. Szóval, többnyire alibimunkát végeztem, csakhogy levegőn legyek. Viszont, így láthattam a kinyílt ibolyát, amit idén most először láttam Fehérváron. És természetesen minden gazt, virágot megcsodáltam, csakhogy bizonyítsam magamnak, hogy itt a tavasz. A barkafűz már annyira kihajtott, hogy napokon belül vágni kell belőle, mert lassan kisárgul és ellepik a méhek! De sajnos nem csak a tavasz van itt, hanem a hidegfront is. Az egyre erősödő szél volt az, ami bezavart bennünket a kertből. De bár az lenne csak a bajom, hogy nem szeretem a szelet! Fel ment a vérnyomásom, feszít a fejem, hogy csak a legfontosabb gondjaimat említsem. Az, hogy ingerlékenyebb vagyok, mint általában az én titkom. (Remélem!) Teljesen fölösleges lenne lepihennem, mert ilyenkor nem tudok aludni. Így aztán gyógyszerbevétel után leültem a számítógép elé, és igyekszem elfoglalni magam. Sajnos még a hangszigetelt ablakon keresztül is hallom a szél zaját, de a szél nélkül is erősen érezném a hidegfrontot és ez eléggé rányomja bélyegét a hangulatomra.
Meg talán az is, hogy holnap délben egy fiatalember temetésére megyünk...
