Na, mostanra kicsit felfüggesztettem az ágynyugalmat! Náthás vagyok, köhögök, fáj mindenem, nem érzem jól magam. Világgá ment az életkedvem, én pedig úgy véltem pár napig itthon maradok táppénzen. Sok folyadék, meleg tea, aszpirin, C-vitamin,tengeri sóoldat az orrba, és sok-sok fekvés. Ez az én kúrám. És ebből az ágybanfekvés ér a legtöbbet. Már annyiféle gyógyszert szedek, hogy semmi kedvem ezt még egy antibiotikummal is megfejelni, az orvosok pedig előszeretettel írják fel, javasolják. Hát ezért nem megyek orvoshoz.
Na, meg azért, mert rohamosan közeledik az éves kontrollom az OITI-ben. Már meg is van az időpontom. Meg a görcsöm is. Már csak egy koponya MR-t kell csináltatnom előtte. Miután az Amerikai úti kontroll előtt még protekciós időpontot sem sikerült szereznem az OEP által finanszírozott MR-re, maradt a fizetős verzió.( Csak azt nem tudom, miért fizetjük egy életen át a TB hozzájárulást.)
De engem már az sem érdekelne, hogy fizetnünk kell, csak ne lennének panaszaim. A hangulatváltozásomat sajnos nem csak a náthám okozza. Hiába próbálok én jókedvet mutatni, hiába a pozitív hozzáállásom, azért csak nem tudok mindig happy lenni. De hát ez lenne a legnagyobb baj, mindenkinek vannak hangulatingadozásai. Csak az enyém egy kicsit régóta tart már! Lehet, hogy ezt hívják depressziónak?
Na, de nincs idő búsulni, hisz ezer a munka. Legelőször is meg kell gyógyulni ebből a nyüves náthából! Így ágyban fekve, pihizve a nátha és a letörtség okozza nekem a legtöbb fejfájást. De mihelyt függőlegesbe helyezem magam jelentkeznek az egyensúly problémáim. Egyre szélesebb alapon járok, egyre többet ingadozok. Próbálok „szépen” menni, de sajnos nem mindig sikerül. Tehát torna, torna, torna, labda! Megint ott tartok, ahol két éve. Nem csoda, hogy ideges vagyok a vizsgálatok előtt. És sajnos megint elkezdődött egy rég nem látott tünetem (az agyvérzésem utáni felépülésem során riogattam vele az ismerőseimet, szeretteimet), állás közben fokozatosan dűl hátra a testem, addig amíg már mindenki azt hiszi, hogy hanyatt esek, akkor lépek kettőt hátra. És akkor a szememről még nem is beszéltem. Csoda, hogy nincs valami jó kedvem?
Ma hétágra sütött a nap és még ez sem tudott arra csábítani, hogy kimenjek a kertbe körülnézni…
