Annak idején napló helyett, naplószerűen kezdtem el írni ezt a blogot. Mostanában viszont nagyon sok kritika ér amiatt, hogy itt írok valamiről, amiről sohasem beszélek. Nem tudom megígérni, hogy a jövőben ez nem lesz így! A klaviatúra előtt könnyebben jönnek elő érzések, gondolatok amikkel nem akarok másokat megbántani. De engem meg nem hagynak hidegen. Hát ez van.
Elég nehezen viseltem az elmúlt időszakot. Gondolom ezzel nem voltam egyedül, mert a munkahelyemen a kolléganőim is mind ingerültségre, feszültségre, fejfájásra panaszkodtak. Nem mondom, hogy én nem voltam így ezzel, de „jól vagyok” volt a válasz minden kérdésre. Már jó ideje rájöttem, hogy senkit nem érdekel, hogy igazán hogy vagyok. Mindenki egy megnyugtató válaszra vár, hogy utána elsírhassa saját bánatát. Csak hallgatni kell tudni a kusza szemeimmel!
Persze azért elég fárasztó egész nap úgy csinálni, mintha minden rendben lenne. El is fáradtam rendesen, és úgy döntöttem, hogy ez a hét a pihenésé lesz. Persze ember tervez, Isten végez! Majd minden kiderül a végére. (Ennyi közhelyet elsütni egy kupacon!)
Szóval nem egy leányálom a nyolcórás munka, pulsz az itthoni tennivalók. Amikor tavalyelőtt visszamentem dolgozni akkor az volt a terv, hogy addig csinálom, amíg bírom. Tulajdonképpen bírom, feldob, hogy emberek között lehetek, de a négyórás koncentrált pörgés az sok nekem. Elvégzem én a munkámat, de lassabban, mint néhányan. Ettől még nem vétek több hibát, mint ők, sőt. De mindig akad valaki, aki mindent jobban ért, tud. Lehet, hogy a fásultságom jele,de már nem akarok senkinek semmit megmondani.
Amúgy is kicsit rossz passzban vagyok. Túl könnyen elsírom magam, és ehhez nem kell még egy romantikus film sem. Mostanában nagyon sokat foglalkoztat az életkorom. Egyre inkább zavar, hogy néhány év múlva (!) megint kerek évszámhoz érünk. Elment mellettünk az élet, és úgy érzem semmit nem tudok felmutatni a két fiún kívül. Félreértés ne essék nem vágyom és soha nem is vágytam Nobel-díjra. Maga a tény zavar mostanában, hogy három éve megérintett a halál szele. Csak haladékot kaptam és soha nem tudhatjuk, hogy ez meddig tart. Ezért tudok úgy örülni az élet minden percének, főleg azoknak amit a családtagjaimmal tölthetek. Soha nem tudhatjuk mit hoz a holnap! Persze ha már ennyi mindent sikerült elérnem új életemben, akkor egy kis rossz hangulat nem teszi tönkre a jövőképemet.
Csak olyan sokan elmennek mostanában a környezetemben…
