Ma három éve, hogy sikeresen újraélesztettek az agyvérzésem után. Aztán elvégezték a reoperációt, ennek nyögöm a maradványait. De a lényeg, hogy élek! Senki sem így képzeli az életét, de nem kérdezték meg, hogy akarom-e. Ezt dobta ki a gép, ezzel kell élnem. Csak ilyenkor évfordulók táján elégé megvisel. Tudom, hogy nem hátra, hanem előre kell nézni, de ezt könnyebb mondani, mint végrehajtani. Ilyenkor napokig ezen rágódok, de majd túl leszek ezen is.
Már eltelt három év. Ennyit már éltem! A jövő pedig még előttem áll! Fel a fejjel! (Jó, hogy ilyen lelkesen tudom biztatni magam.) Sok minden összejátszott az idén ellenem. Nem csak hogy az három évvel ezelőtt történteken rágódok, de még éjszaka is ez motoszkál a fejemben. Ehhez még jön az áprilisi tél! Nincs napsütés, csak a borongós szürke idő. Időnként még megered az eső, fúj a hideg szél. Soha nem lesz tavasz! A kertben áll a földön a víz! És még örülhetek, hogy nem esik a hó! Most már komolyan kezdem azt hinni, hogy a tavasz idén érdeklődés hiányában elmarad. legalább a nap sütne ki kicsit, mindjárt jobb lenne az ember hangulata.Mennyivel jobb volt tegnap,amikor sütött a nap, pedig akkor is hideg volt. Mégis sokkal jobban érezte magát mindenki. Még néhány virág is megerőltette magát egy kicsit.
Hiba telt el már három év az agyvérzésem óta, a kettőslátásom még mindig megvan. Pedig mindent elkövetek, hogy javuljon, de ezt már nem tudom befolyásolni. Annak is örülök, hogy most már csak esténként fáj a szemgolyóm, nem egész nap. Az olvasás még mindig nehézségekbe ütközik ( lehet, hogy nem kellene olvasni). Mindenesetre a három szemüvegemet leredukáltam kettőre, és nekem már ez is haladás.
Az egyensúly problémákat még nem sikerült kiiktatnom, de dolgozom a feladat megoldásán. Talán egyszer majd ennek is eljön az ideje. Addig pedig marad a táncikálás, csak arra figyelek nagyon, hogy el ne essek.
Örülni kell az eltelt három évnek, és annak ami még előttem áll...
