Hát az elmúlt napokban izelítőt kaptunk a télből.Volt hó is, hideg is, latyak is bőségesen. Lehetett havat lapátolni, de ez még nem az én feladatom. Ettől függetlenül, ha időm engedte megpróbáltam segíteni a férjemnek. Jó volt testmozgásnak, egyensúlygyakorlatnak is. Na de ennyi volt. Én még mindig a tavaszt várom. Még a hóesés előtt megtaláltam a virágzó hóvirágokat, és az olvadás után megint megkeresem. Szükség van egy kis örömre is. A hidegben megnőtt a madáretetők forgalma is. Ezért szeretem, hogy a konyhaablakból rálátok az etetőkre, így még a főzés is jobban megy. Sok pénzt költünk a madáreleségekre, de megéri. Ugyanez a véleményem a kutyakajáról is. A látvány amikor Bagira (fekete) macskámmal játszanak, mindenért kárpótol. Ezért sajnálom annyira, hogy már megöregedett (14 év) szegény kutyánk. Annak idején az utcáról fogadtuk be, nagyon hálás állat. Kicsit rosszul is esik, hogy mostanában nem én, hanem a férjem a legfontosabb neki, de hát három éve már Ő eteti. Csak kicsit érdekállat! De mindegy, hogy ki megy ki napközben a kertbe, mindenkinek nagyon örül. Nem elég, hogy hideg tél van, hogy kicsit süket lett, de még ki sem megyünk hozzá szeretgetni. Borzasztóan kegyetlenek tudnak lenni ezek a kétlábúak. Szerintem ő még nálam is jobban várja a tavaszt. Bízom benne, hogy vége lesz a depressziójának!
.A tél másik jele, hogy mindenki nyafog valamiért (és még nincs is influenza) a környezetemben. Nem csak a családban, de a munkahelyemen is. Kinek a lába fáj, kinek a háta, kinek a gerince. Meg is beszéltem magammal, hogy a sok tápos között én vagyok a legegészségesebb.Senki sem kíváncsi az én nyavalygásomra, mindenki a saját bajával van elfoglalva. Meggyógyultam egy pillanat alatt. Kit érdekel, hogy nekem fáj a bal lábam (mert izomhúzódásom van), a jobb könyököm, vagy a bal szemem. Ezek az én személyes szociális problémáim.
Apropó szem! Egy hete elmentem szemészhez, mert annyira fájt a jobb szemem. Nem véletlenül. Be gyulladt a szaruhártyám.Most aztán megint van minden kutyulékom a szememre. Lehet megint keresgélni a szemcseppeket! Éjszakára pedig van egy géles műkönnyem, hogy ha éjszaka alvás közben kinyílna a szem, akkor se száradjon ki. És ez most már így lesz életem végéig! Ez az a gondolat, amivel barátkozom már egy hete. De hát ez megszokható! Ha semmi más bajom nem lenne nem is lennék időnként elkeseredve.
Sajnos van ezen kívül más bajom is.Azért bízom benne, hogy lesz ez még jobb is.Nem akarok mindig panaszkodni. Nagyon sok ember van akinek van problémája.
Amiről sokszor álmodok, az az, hogy egyedül közlekedem az utcán (talán majd egyszer)...
