December 22-e van. Valami „véletlen” folytán tegnap elmaradt a világvége! Így aztán mától teljes erővel lehet készülni a Karácsonyra. Milyen jó, hogy ajándékokról, karácsonyfáról és az ennivalóhoz alapanyagokról azért gondoskodott az ember. Bár szeptemberben még azt mondtam, hogy ráérünk megvenni 22-23-án. Bár amit a ma délelőtti sétánkon tapasztaltam, az alapján a miénk volt a jó megoldás. Nem is az üzletekben vannak sokan, nem is a gyalogosok, hanem rengeteg a türelmetlen autós. Parkolókban és utakon egyaránt, mintha mindenki nagyon sietne valahova, mintha két autóval előrébb sokkal beljebb volna. Ők még nem tudják, hogy nem kell sietni, mindenhova odaérünk időben.
Engem megelégedéssel tölt el, hogy sikerült a fiúk szülinapi tortája és az ebéd. Végeztem a mézeskalács projekttel is. Most a lassan folydogáló, pihenős szabadságomat töltöm. A férjem minden délelőtt hosszú „gyalogtúrára”beszél rá (innét gyalog a belváros) gyakorlás címén, aztán ebédelünk és utána nagyokat sziesztázok. Pontosabban alszom. De bizony Isten jól esik.
Csak az zavar, hogy idén nincs semmi karácsonyi hangulatom. Van adventi koszorúm, meg is gyújtunk minden vasárnap eggyel több gyertyát. Esténként diót pucolok a beiglihez és a zserbóhoz, és mégsem. Még rengeteg tennivaló van hátra holnap-holnaputánra de ez sem hoz lázba. Lehet, hogy velem van a baj. Egyet már most tudok, 24-25-én nem fogok főzni. Ha a holnapi és a holnaputáni nap úgy sikerül ahogy tervezem, márpedig ebben bízom, akkor úgy is lesz. Az lesz a szép a karácsonyban, hogy ez a három férfi két napig segít nekem az előkészületekben (bár az egyiket már eléggé leamortizáltam), és aztán csak pihizünk.
Előző életemben már hetekkel az ünnep előtt kitettem az ajtókoszorút (ma),a függönyökre felraktam a szalmadíszeket (talán holnap), kitakarítottam a lakást (mi az a takarítás?). Most pedig csak vagyok, és már a feladatok számbavételétől elfáradok. Pedig igyekszem mindent elvégezni, de nem mindig megy. Tegnap annyira elfáradtam a sétától, hogy a lakásban már csak valamire támaszkodva tudtam menni. Na, itt parancsoltak ágyba. De nem kell kétségbe esni, mert a dolgok valamilyen irányba mindig elrendeződnek. Nem biztos, hogy boldogabb lennék, ha nem történt volna meg az agyvérzésem. Abban sem vagyok biztos, hogy néhány ember jobban szeretne. Vannak dolgok, amiket nem tudunk befolyásolni, uralni, de a végén mégis sokat tudunk meg magunkról, másokról.
Ja, és van végre rokkant parkoló kártyám! Három egész évre! Már megérte.( A hülyének is.) Csak a herce-hurca, fellebbezés tartott fél évig, de én már türelmes vagyok.
Pozitív hozzáállás az élethez…
