Tegnapelőtt este megnéztem a tv-ben egy filmet. Ez két okból volt különleges. Egyrészt mostanában a tv-ben este 11 előtt nincs semmi nézhető, kivétel volt a péntek este. Másrészt Harrison Ford játszotta a főszerepet, aki ritkán játszik limonádé filmekben. Ezt a filmet már láttam előző életemben (pedig még csak kilenc éves), de mindjárt másképp nézel egy filmet, ha kicsit is érintett vagy. A főhős agya nem a homloklövése miatt, hanem egy artériát ért lövés miatt került oxigénhiányos állapotba. A kórházban megmentették, ahogy illik (már hazánkban sem lehet meghalni kórházban, mert akkor azonnal jönnek az ügyvédek, és beperelik az orvost), de eszméletlen volt, nem tudott járni, beszélni, emlékezni, olvasni. Neki is mindent újra kellett tanulni, és én átéltem tavalyelőtt óta ezeket a dolgokat. Még most is rossz érzés volt látni, amikor a járókerettel elkezdett tanulni járni, pedig ezeken én is átmentem. Az én keretem már a padláson van, hogy ne is lássam.
Mindig azt mondtam, és most a film is megerősített ebben, hogy nem mindegy ki foglalkozik az ember rehabilitálásával. Nekem nagyon-nagy szerencsém volt. Bár szerintük ebben benne volt az is, hogy meg akartam gyógyulni. Az a szerencse, hogy az ember az agyi kapacitásának csak egy részét használja és az agy egy csodálatos szerv. (Leginkább, mert összesen sem sokkal többet tudnak róla.) Egy agyműtét, egy agyvérzés, klinikai halál, légzésleállás, ezek mind oxigénhiányos állapotot okoznak, csak nem mindegy, hogy az agy melyik területén. Az sem mindegy, hogy mit teszel meg a gyógyulásodért, még akkor sem, ha tudod, hogy már soha nem leszel olyan, mint előző életedben. Mindenkinek meg kell küzdenie a saját démonjaival!
Engem a filmben igazán a felesége és a lánya reakciói érdekeltek, hisz ez az ő tragédiájuk is volt. Ezt a harcot a beteg nem tudja egyedül eredményesen megvívni, ehhez kell a család támogatása is. Ezért szoktam én mindig azt mondani, hogy az én gyógyulásomban a párom és a fiaim is benne vannak. Mindegyikük azt mondja, hogy ez természetes, de nem tudják milyen sokat segítettek nekem…
