Békés, Boldog, Egészséges Új Évet Kívánok !
Tegnap szerettem volna leülni a gép elé és írni egy jót, de hát „ember tervez, Isten végez”. Nekem fontosabb volt séta közben rég nem látott ismerősökkel beszélgetni, meghallgatni Őket. Késő délután pedig jót beszélgettünk a hátsó telekszomszéddal. Ezek a dolgok nagyon fontosak, hisz sosem tudhatod mikortól nem lesz már rá lehetőséged. Ha a blog írás elmarad, nem dől össze a világ ! Fontos volt még, hogy elkészüljön a mai ebéd és a tegnap esti vacsora. A legfontosabb pedig az én számomra az, hogy mindezt meg tudom csinálni! Az, hogy Szilveszter van, csak azért volt fontos, hogy megint eltelt egy év! Én már csak itthon érzem jól magam éjszaka.
Amúgy elég nehéz napokat élek meg mostanában. Valamelyik nap, az utolsó blogomat kommentelve jelentkezett egy hölgy, akinek strokja volt, és most nagy belső erővel abból épül fel. Engem nagyon megfogott a blogja. Másfél éve már tudom mi a különbség a strok és az agyvérzés között. Egyiket sem kívánom senkinek. Ismereteket szerezni betegségről nem szabad a netről, mert csak elrémiszt. A kezelőorvos a legritkább esetben segít. Nekem szerencsém van, mert a munkahelyemen akad néhány orvos, ők meghallgatják a kérdésemet és próbálnak is válaszolni, de csak most, hogy visszamentem dolgozni. Amikor 2010-ben kiderült, hogy agydaganatom van, akkor mindenki együtt érzően hallgatott és csak magamra számíthattam. (Hát ez volt az első, ami megfektetett.)
Aztán az Indexen olvastam, hogy meghalt egy huszonéves sportolónő agydaganatban. Hiába tudom, hogy vannak nem operálható agydaganatok, és abba bele is lehet halni, akkor is mindig megráz. Pedig a közvetlen környezetemben is volt rá példa. Az agydaganattal a többi daganattal ellentétben az a gond, hogy a koponyacsonttól nem tud károkozás nélkül nőni, hisz ez egy zárt tér (ezért nem igazán hatásos a kemoterápia sem, csak a célzott sugárkezelés). Akkor is tragédia huszonévesen meghalni!
Aztán jött egy fiatal fehérvári leány esete akinek a szemét bacik támadták meg, és most a látásáért küzd. Biztos benne, hogy nem lesz szüksége szaruhártya átültetésre, mert meg fog gyógyulni a szeme. Úgy legyen! Nagyon szorítok neki.
Az i-re a pontot tegnap tette fel egy ismerősöm, aki három napi kórházi kezelés után hozta haza a férjét. Strok gyanúval vitte be a „gyógyítót”, de szerencsére nem bizonyult annak, viszont még mindig szédül, és mozgáskoordinációs problémái vannak.
Sok volt ez nekem így egyszerre. Ezek az emberek, olyan kitartásról tesznek nap, mint nap tanúbizonyságot, amit csak az érthet, akit a halál szele már megcsapott. Mi minden nap be akarjuk bizonyítani a mellettünk kitartó családtagoknak, ismerősöknek, hogy képesek vagyunk meggyógyulni. Még ha nem is mindig látszik a küzdelem. És higgyétek el, a szeretet sokat segít.
Nem vagyok olyan depis, mint amilyennek ebből az írásból látszik, nem is akartam senkinek a kedvét elrontani ezen a szép napon. Egyszerűen így alakultak a dolgok. Tény, hogy nem vagyok túl feldobott állapotban, de lesz ez még jobb is. Odakint esik valami lófütty, be van borulva, lőttek a sétának. Tegnap legalább sütött a nap. Attól az ember kedve is jobb.
Az az én nagy bajom, hogy egyre inkább látom a korlátaimat.
Tulajdonképpen csak azért kezdtem el írni ma, hogy a 2011-es évnél jobbat kívánjak 2012-re…
