Már több, mint egy hónapja dolgozom. Én akartam. Mindent elkövettem annak idején, hogy vissza tudjak menni a munkahelyemre dolgozni. Hogy megérte-e az még a jövő zenéje. Most már lassan megszokom, hogy dolgozom, nem fáradok el minden nap a végsőkig. Van erőm elmenni vásárolni is. Kezdem megszokni, hogy naponta nyolc órát a munkahelyemen töltök.
Minden furcsa volt az elején. Meg kellet szoknom mindent, de az egy hónap alatt sokkal stabilabb lettem. Feladat volt! Meg kellett oldani és nem akartam szégyenben maradni.
Hát, mit mondjak. Vegyes volt a fogadtatás. Nem dolgoztam másfél évig. Szerintem sokan nem is fűztek sok reményt ahhoz, hogy valaha visszatérek a munkához. Nem vettek fel helyettem senkit, a maradék munkaerővel oldották meg a feladatot. Biztosan nagyon sokat dolgoztak amíg én otthon hesseltem. Így aztán amikor elkezdtem dolgozni néhányan elvárták, hogy teljes értékű munkát végezzek.Már a negyedik napon egyedül dolgoztam egy orvossal, ami azt jelentette, hogy el tudom végezni a munkámat. Tudom én, hogy nem mindent tudok még megcsinálni, sok mindennel meg sem próbálkozom. Nem megyek létrára sem a kartonozóban, sem pedig otthon. Egyszerűen azért, mert nem érzem magam biztonságban ha nem a földön állok. A létráról egy pillanat alatt le lehet esni, és lehet nagyon szerencsétlenül esni. Nem akarom egy rossz pillanatért tönkre tenni másfél év munkáját. Nagyon megdolgoztam azért, hogy megtanuljak járni, nem hiányzik nekem egy lábtörés.
Az, hogy én hogy érzem magam a munkahelyemen, az csak nagyon kevés embert érdekelt. Erre mondjuk számíthattam is, de azért mégsem csak egy torokgyulladásom volt. Mindegy, majd csak sínre kerülnek a dolgok. Lassan megszokom, hogy most már nem csak magam osztom be az egész napot, vannak kötelességeim is a pihenésen kívül. Még jó, hogy ilyenkor kezdtem dolgozni, nagyon hamar sötétedik és hideg van kint. Senkinek sincs kedve egy körülnézésen kívül másért kimenni a kertbe. Odabent pedig egyenlőre délutánonként nincs kedvem semmit sem csinálni. Várom a hosszabb napokat és a tavaszt. Mindennek eljön majd az ideje! Nekem pedig van időm!- szoktam volt mondogatni.
Nem várok el kiváltságokat, de azt sem szeretem ha kioktatnak. Nem hülye vagyok, csak agyvérzésem volt. Szerencsére és nagy akarnivágyással meggyógyultam. Vagy legalább is gyógyulgatok. Bízom benne, hogy rendbe jönnek a dolgok. Aki kritizál, az utánam csinálhatja az egész másfél évet, nem vagyok irigy.
Most pedig készülök ünnepelni...
