Valamelyik nap elkövettem egy végzetes baklövést. Beírtam az egyik netes keresőbe, hogy "törzs ataxia". Nem kellett volna! Nem lettem boldog az ott olvasottaktól. Még jó, hogy csak másfél évvel az agyvérzés után tettem ezt meg. Ha tavaly nyáron vetemedek erre, akkor lehet, hogy még mindig ott fekszem az ágyban és eszem ágában sincs megtanulnom járni. Akkor tudtam volna, hogy milyen beteg vagyok, kialakult volna egyfajta betegségtudatom. Így, tudatlanul csak olyan szerettem volna lenni, mint régen, illetve megfelelni az elvárásoknak.
Még tavaly kora nyáron, a Rehabillitatios Osztály Főorvosa ápolt le, hogy miért nem néztem utána a neten a betegségemnek. Két nagyon fontos okból. Egyrészt, "csak" egy agydaganat eltávolítására mentem fel az Amerikai útra. Az agyvérzést bonusként kaptam. Az ependymomának utána néztem a neten még akkor, amikor diagnosztizálták. Le is tiltottam magam az orvosi oldalak olvasásától, mert nincs rosszabb, mint egy félművelt olvasó. Amúgy pedig minden betegségbe bele lehet halni! (Ezért nem olvasom el már hosszú évek óta a gyógyszer tájékoztatókat.) Utólag már tudom, ha csak az agyműtétem lett volna, már rég elfelejtettem volna az egészet. Most pedig küzdök azért, hogy a munkahelyemen elismerjék, hogy meg tudom csinálni a dolgomat.
A másik fontos ok, hogy én ezt a tájékoztatót a mindenkori kezelőorvosomtól vártam volna. Nem a beteg dolga, hogy utánanézzen a betegsége lefolyásának, főleg ha nem egy mindennapi betegségről van szó. Szerintem! Amúgy meg sok orvos nem is szereti, ha a beteg már felállította magának a diagnózist és csak gyógyszert íratni megy a szakorvoshoz. Hét én nem ilyen orvosokat fogtam ki. A mai napig fájlalom, hogy nem igazán világosították fel a családtagjaimat a betegségem mibenlétéről. Ők is kénytelenek voltak a netről tájékozódni, hogy nekem segíteni tudjanak.
Bízom benne, hogy lassan az egész csak történelem lesz. Akkor fogom azt érezni, hogy meggyógyultam, ha már egyedül tudok közlekedni az utcán, be tudok vásárolni, és egyedül be tudok menni a Fő utcára. Jelenleg még segítségre szorulok a közlekedésben...
