Meg a Péterek és Pálok és mindenki, akinek a héten névnapja volt! Én mindig eltervezem, hogy felköszöntök mindenkit a napján, aztán a szita agyammal mindig késve kapok észbe. Bocsika.
Tegnap két nagyon fontos ok miatt mentünk le a Balatonra. Az egyik, hogy felköszöntsük Apósomat, aki szintén László. A másik, hogy valamit dolgozzunk a szőlőben, ahol „ezer a munka”. Csináltunk is ott mindent, ezért semminek sem értünk a végére. A nagyfiam füvet nyírt, villanyos fűnyíróval, majd fűkaszával, mert „ehhez volt kedve”. (Na, ez azért túlzás.) A másik két férfi a szőlőt fűzte be a drótok közé és tetejezte a szőlőt. Ezt, csak László nap után lehet megcsinálni. Ne kérdezzétek, hogy miért, CSAK. Azért bennem még mindig nagyon erős a kötelességtudat, tehát kifulladásig segítettem a páromnak a munkában, aztán kicsi szünet és a munka folytatódik. (Nehogy azt mondják rám, hogy lusta vagyok, bár a férjem szerint ez csak az én rögeszmém .) Este nem kellett altató, hogy el tudjak aludni, nagyon elfáradtam.(Még jó, hogy reggel felvettem a haskötőt a sérvem miatt, mert hegyoldalban aztán lehet gyakorolni a járást!) Az volt a szerencse, hogy nem volt nagy meleg és nem sütött a nap, mert a hegyoldalban már huszonnégy foknál meg lehet kukulni. Volt egy röpke eső, de tényleg nagyon rövid ideig tartott, fél óra múlva már a hatását sem lehetett érezni. Az viszont jól látható volt, hogy a déli-part egy részén hosszan és nagyon esett az eső. Persze még be kell fejezni mindkét munkát és csak utána jöhet a permetezés. Na, az férfimunka, abba még előző életembe sem segítettem.
Amikor este hazaértünk nekem még volt erőm összedobni egy tortát mára, hogy a páromat is fel tudjuk köszönteni névnapja alkalmából. A két tápos férfi kidőlt a sorból és csak néztek ki a fejükből.
Azt hiszem öregszem! Régen mindig dührohamot kaptam, ha hétvégére romlott el az idő. most már ez is jó. Legalább van indokom a lustálkodásra, nincs lelkiismeretfurdalásom ha lefekszem ebéd után kicsit aludni. Hiába javult nagyon sokat az állapotom, még mindig nagyon fáradékony vagyok. Jól esik egy kis napközbeni pihi, és ez nem lustaság. Egy hétvégi ebéd megfőzése nem kis munka. Ezt már tavaly óta tudják a fiaim, és mindhárom férfi sokat segít nekem az előkészítésben. Szóval „úri nő” lettem. A mindennapi vagy kétnaponkénti esőben pedig az a jó, hogy nem kell locsolni. Ezzel rengeteg szabadidőm lett, amivel talán nem is tudok mit kezdeni. Most éppen a klaviatúrát verem, aztán majd megyek kicsit biciklizni. Sajnos az esőtől nő a gaz is a párom nagy örömére, mert neki kell kihúzkodnia, miután én jobbára táncolni tudok odakint. A hajolgatás még nem egészen az én világom.
Tudom, hogy sokat javultam az agyvérzésem óta, de nem vagyok a RÉGI, és ez engem nagyon zavar. Sok mindent meg szeretnék csinálni, amit előző életemben vígan elvégeztem, de most nem megy. Ettől még mindig nagyon meglepődöm.
Mindenki tudja a családban, hogy az én nagy álmom a tenger. Nem kell semmit csinálni, csak ülni a parton és hallgatni a csobogást. (Napokig tudnám hallgatni.) Nem kell a tömeg ! Na, de ekkora sérvvel , epekővel és egy agyvérzés után ki merne vállalkozni egy ilyen hosszú útra velem? tehát marad az itthon nyaralunk, próbálunk úsznia a Balatonban. És próbálok nem tudomást venni az időjárási frontokról és az allergiámról…
