Tudtam előre, hogy furcsa lesz ennyi kihagyás után újra dolgozni, de arra nem számítottam, hogy ennyire. Nagyon rendesek a kolléganőim, türelemmel viselik a "szoktatásomat". Inkább én vagyok türelmetlen. Azt hittem, hogy minden úgy fog majd menni, mint régen. Egy frászt! Még most, egy hét után is nagyon elfáradok mire vége a rendelésnek. Alig várom, hogy ebédszünet legyen és felhívjam a férjemet, hogy vigyen haza. Még mindig alszom egy nagyot délután, mert annyira elfáradok. Így viszont az a baj, hogy már hajnali négy órakor fent kukorékolok és hallgatom a rigók éneket. Remélem már nem kezdik sokkal korábban a danolászást, mert szerintem ez a korai ébredés is belejátszik a kora délutáni fáradságomba.
Persze délután a kert ettől még mindig vár, mert a gazt az sem zavarja, hogy nem esik az eső, ő a locsolástól is nő. Mindig azt hiszem még mindig, hogy egyedül is meg tudom csinálni a dolgokat, de segítségre szorulok. Lassan, de biztosan tudatosul bennem, hogy nem mindent tudok egyedül elvégezni, még mindig táncikálok. Még jó, hogy van aki segítsen! De lassan kezdem azt hinni, hogy az Ő türelme is véges.
Jó volt, hogy tegnap este hazajött a nagyfiam, mert legalább segített vasalni, plusz mindenkinek jót tett egy kis változatosság.Legközelebb majd csak pénteken este jön. Aznap viszont én már nem dolgozom, kiveszek egy nap szabadságot. Kicsit kipihenem a munkát és a páromnak sem kell behoznia dolgozni reggel hétre. A következő munkahét pedig csak négy napból áll. Az élet meg kis örömökből!
Ott hagytam abba legutóbb, hogy kimentünk egy lovardába, ahol a gyógytornásszal szerettem volna beszélni. Na ez volt az "ember tervez, isten végez" formula. telefonon nem sikerült elérni a gyógytornászt, kint viszont kiderült, hogy előtte nap versenye volt Budapesten, ezért aznap nem jött ki dolgozni a lovardába. tehát, tartozunk az ördögnek egy úttal. Hát, van ilyen! Nagyon szép kirándulás volt, de teljesen fölösleges.Nem baj, a hétvégén megint kimegyünk, hátha nagyobb szerencsém lesz. Bízom benne, hogy a lóháton történő torna, mozgás segíteni fog a gyógyulásomban.
Én már mindenben bízok, csak a sarlatánokban nem. Még mindig nem hiszem el, hogy valamitől egyszer csoda történik, és elmúlik minden kehém. Az én meggyőződésem az, hogy minden kis javulásért meg kell küzdenem, mert csak így érhetek el eredményt. Nem hiszek a tankönyvi adatoknak, sem a statisztikáknak, mert vallom, hogy minden ember egyedi és csak a rászabott gyógymód segít. Az egészségesek egyszer észrevehetnék, hogy a beteg nem mindig hülye. Nem biztos, hogy csak a minden nap elvégzett tornagyakorlatok segíthetnek az állapotán. Lehet, hogy az sokkal többet jelent ha feszegeti a határait. Engem az tesz boldoggá, ha valami olyat tudok elvégezni, amit előtte nap még nem. Csak így látom, hogy van eredménye az erőlködésemnek...
