Hát ez egy nem semmi hét volt ! Voltam kozmetikusnál (ha már kövér vagyok, legalább szép is legyek). Voltam a munkahelyemen. Lazsáltam. Megjártam a Balaton-felvidéket (volt már sár). Hiába van hideg, azért a Balaton jege az északi parton már vizes, alkalmatlan a korcsolyázásra. (Nem mintha jelen állapotomban tudnék korcsolyázni, járni tanulok.) Tegnap „elkísértem” a páromat a Fogorvoshoz, utána pedig elmentünk vásárolni, plusz voltam okosodni is. Az ilyen helyekre mindig elviszem magammal a páromat, mert én hajlamos vagyok csak azt megjegyezni, ami engem kedvezően érint. Ma egész délelőtt a Gyógytornászt vártam, aztán elmentünk a füstölt kolbászomért, amit én csak puhán szeretek. Ezek után nem csoda, hogy jólesett egy kis szieszta, főleg, hogy már most érzem az időjárási frontot. Bár voltam már a héten elviselhetetlenül nyűgös. Holnapra tavaszt ígérnek, ki szeretnék menni a kertbe. Remélem úgy is lesz.
Ja, a harmadik oldalon az elmúlt napokban kijavítottam a betűhibákat, majd sorra kerül a többi is. Remélem nem maradnak benne durva hibák, nem szeretnék a Köztársasági Elnök szintjére jutni. (Na, ennyit a politikáról.) (Szeretem, amikor a szövegszerkesztő önállósítja magát !) Lesz mit javítanom majd a blogban. Mindenek van előnye, lassan tisztában leszek a Word használatával.
Na, de a Rehab-nál tartottunk. Ígérem egyszer vége lesz, de az végülis jó hosszúra sikerült. Sok emberrel ismerkedtem meg, volt akit megkedveltem, volt akivel baráti lett a kapcsolatom. De az ember nem szerethet mindenkit. Elég gyakran cserélődtek a betegek, én pedig elég hosszú időt töltöttem ott. Az ablak előtti, számomra kedves hölgyet vitték haza először a rokonai (szerintem rövid időt volt itt, pedig volt az egy hónap is). A helyére még aznap délután hoztak egy másik kórházból egy idős nénit. Igazi Mamika volt a dauerolt, ősz hajával, alacsony, gömbölyű termetével. Nagyon hamar kipakolt, elsők között tette ki a dédunokái fényképét. Először akkor gyanakodtunk, hogy baj lehet vele, amikor délután azt mondta telefonba az unokájának, hogy otthon van és a betegszállítókat várja, akik átviszik valahova Reha.ra. Mondtuk a Néninek, hogy már ott van, nyugodtan jöhet az unokája meglátogatni. Meg is jött hozzá még aznap délután az egész családja. Mi pedig az ágyszomszédommal tettük a dolgunkat, hisz itt annyi a munka. Amikor a néni másnap ki akart menni a szobaajtón, mert neki WC-re kell mennie, akkor elmondtuk azt, amit mát előtte többször is, a fürdőszoba itt van balra a sarokban. Innentől kezdve, figyeltük a néni mozgását és valamelyikünk mindig szemmel tartotta, hogy merre jár, mit csinál. Amikor szóltunk az ápolónőknek, hogy nem is kicsit zavart a néni, akkor az volt a válasz, hogy az előző kórházban nyugtatót adtak neki az út előtt, ez annak az utóhatása. Könyörgöm, még két nap múlva is ? Mindegy, ők tudják, ők a szakemberek. Aztán néhány nap múlva eljött annak is az ideje, hogy az ágyszomszédom is hazamehetett. A régiek közül már csak én maradtam, és tudtam nem lesz mellettem sokáig üres az ágy. Sajnos. Eddig, mindig azt mondták, ha nem akarok elmenni ebből a szobából, nem is kell. A dolgok ennél bonyolultabbul működnek, az élet sok mindent felülír…
