Nem hagy nyugodni a tegnapelőtti földrengés. Talán azért, mert az 1985-ös behidai földmozgást egy panelépület kilencedik emeletén éltem át. Arra ébredtem, hogy mozog alattam a franciaágy. A gyerekek a másik szobában aludtak (akkor épppen későn kelők voltunk). Csoda, hogy pillanatok alatt a ház előtt voltunk a többi lakóval együtt ? Ez volt a végső lökés egy lakáscseréhez, ezután magasföldszintre költöztünk, és jóval később vágtunk bele egy családiház építésébe.Most a tetőtérben ért a földmozgás. Mikután itt fönt elég nagy a csönd én hallottam a morajlást is és utána elkezdett mozogni , zörögni a számítógépasztal (pedig nem kicsi és meg van pakolva tisztességesen). Most persze pillanatok alatt lehetett tudni, hogy földrengés volt és azt is, hogy hol volt az epicentruma. Kiszámoltam, hogy huszonhat év múlva én még nem leszek olyan nagyon öreg, de szívesen lemondok a következő földrengés élményéről.
A fizikon, a masszázson és a gyógytornán kívül még voltak más foglakozások is a Rehabon. A kórtermemmel majdnem szemben volt egy foglakoztató, itt szokott délelőttönként csoportfoglakozást tartani a konduktor. Volt, hogy a gyógytornász hozzá kísért föl. Gyúrtam gumilabdát, fűztem gyöngyöt, böködtem műanyagtüskéket szín szerit egy sima lapba. A baj ott kezdődött, hogy kiderült, nem tudok rendesen olvasni (még nem volt olvasószemüvegem).Ezután mindig olvasnom kellett, egészen addig,amíg meg nem látta, hogy sodoku-t fejtek. Innentől kezdve békén hagyott és fejthettem tovább a számrejtvényeimet. Számítógép csak idehaza volt hétvégén, de ahhoz is kellet az olvasószemüveg, és meg kellett tanulnom újra a klaviatura használatát.
Délutánonként volt logopédiai foglalkozás. Ezt is és a zeneterápiát is nagyon szerettem. A logopédus egy fiatalabb középiskolai magyartanárnő volt. Először itt is a tornateremben tükör előtt már gyakorolt magánhangzókat gyakoroltuk. Később Montágh Imre könyveit használtuk alapnak és gyerekmondókákat. Junius vége felé egy hétvégi napon lett voltunk a Balatonon, akkor már volt még egy szemüvegem. Itt került a kezembe egy áprilisi hetilap (áprilisi sajtó teljes egészében kimaradt az életemből akkor még), és ebben olvastam, hogy maghalt a Popper Péter. Hétfőn délután ezzel a hírrel örvendeztettem meg a logopédust, aki hosszú percek után találta ki, hogy kiről beszélek. Én meg nem értetem, hogy mit nem lehet azon érteni, hogy meghalt a Popper Péter.
Tőle hallottam először, hogy nekik egészségeseknek nincs joguk megmondani egy betegnek, hogy mit és hogyan csináljon, hisz ők egészségesek és nem élték át azt, amit mi valamilyen okból betegek.
Furcsa egy agyvérzésem volt, persze minden agyvérzés más és más, atól függően, hogy az agy mely területét érte a baj. Nekem a IV-es agykamrában volt a daganatom, amit megoperáltak. Én műtéti szövődményként kaptam agyvérzést, ami a műtéti területet, a gerincvelőből jövő agyideget és a kisagyat érintette. Ahhoz képest, hogy nem sok reményt fűztek a gyógyulásomhoz, a beszédet akadályozó kütyük eltávolítása után elkezdtem beszélni. Viszont maradt néhány hang amit sehogy sem sikerült kimondanom. Ezek közé tartozott a "p" betű is. Ezért volt olyan nehéz ez a név is. Sokáig nem tudtam kimondani a vezetéknevemet és azt, hogy hol lakom. Ma már szerencsére a beszéddel nincs gondom.
Párom nagyon meglepődött amikor egyik nap köszönés helyett azt mondtam a logopédusnak, hogy "pikk, pakk,pukk".Aztán a folyosón menet halotta, hogy még megismételetem, és Fehérvárig ezen kacarászott magában. Pedig ez tőlem nagyon-nagy teljesítmény volt és Melinda ezt tudta is.
A zeneterápiáról már meséltem, most is csak azt tudom mondani, a logopédiával együtt élvezetem minden percét. Senkinek nem mondom, hogy kapjon egy agyvérzést, de ezek a foglalkozások nekem nagyon sokat jelentettek. Amikor már tényleg tudtam beszélni, mindkettejükkel nagyon sokat beszélgettem, hisz nem hülye lettem csak agyvérzésem volt.
Nagyon régen volt 2010. március vége, szalad az idő!Még három hónap és ha pártunk, kormányunk, népünk és a Főnököm is úgy akarja, akkor május 2-án elkezdek újra dolgozni. Remélem addig még sikerül javítanom az állapotomon, mert nekem már nagy szükségem van arra, hogy újra emberek között legyek...
