Tegnap valami technikai malőr miatt nem sikerült feljönnöm a blog oldalamra, de azt hiszem ettől nem történt semmi jóvátehetetlen. Amúgy is elég rossz hangulatban voltam. (Biztos front van.)
Tegnap megint bebizonyosodott, hogy kellő számú orvossal konzultálva beteg vagy. Hát majd nem veszek róla tudomást. Férjem nyomásának és panaszaimnak engedve hajlandó voltam belemeni egy hasi ultrahang vizsgálatba, de az eredményt meghallva megbántam. Amúgy voltam bent a munkahelyemen és nagyon jól éreztem magam. A férjem szerint éltem, mint hal a vízben.
Nem szoktam elolvasni amit írtam, maximum éha a hiányzó betűket pótolom. Emlékezetem szerint írtam már az MP3 lejátszóról, amit a fiam adott nekem kölcsön még Budapesten. Biztosan hallotak valahol a zene jótékony hatásáról, ezért töltötték rá a kedvenc zenéimet. Odafönt eléggé el voltál zárva a külvilágtól ( a gyógyulásod érdekében), ezért külön öröm olt, hogy zenét hallgathattam.A fehérvári áthelyezés után három napig győzködött a férjem, hogy hangoljunk be egy rádióadót.Harmadik nap megadtam magam. Másnap délelőtt az első Hírek meghallgatása után, még az időjárást sem megvárva kikapcsoltam a ketyerét. Felhívtam a férjemet, és közöltem vele: "ez egy folyamatos kabaré, én ezt nem vegyok hajlandó hallgatni" (2010.május eleje volt). Azóta is ritkán hallgatok híreket, inkább olvasom őket. A kütyüt még kivittem a Rehabra is, de jobbára csak zenét hallgatni. (Nem akarok politizálni, ez csak úgy kijött előlem.)
Volt egy neuralgikus pont, az étkezés. Bármikor, bármivel le tudtam enni, inni magam, de ez csak a kisebbik gond volt. Egy hónapig nem nagyon kellett foglalkoznom az étkezéssel, mert orrszondán keresztül etettek-itattak, csak a végén etettek szájon át. (Le is fogytam rettenetesen!) A hangsúly az etettek-en volt, mert én már régóta nem ettem egyedül. Na de, bekerültem ebbe a kórházba és menten nagylánynak éreztem magam. Nem kellet a pépes kaja,amivel első nap megetettek, én könnyű-vegyes kosztot kértem. A reggelikre és a vacsorára nem emlékszem, csak arra, hogy folyadék gyanánt csak hideg vizet kértem, és azt farkas-fecskendővel töltöttem magamba. A harmadik napon, mert hétvége volt, sült csirkecomb volt rizzsel.Megetettek volna, ha türelmes vagyok és várok a soromra, de én mint előző életemeben mindig, siettem és egyedül akartam enni.Így csak a csirkehúst vágta fel az ápolónő és egyedül próbáltam eni.Még annyira frissen élt bennem a fáélrenyelés, a fulladásos légzésleállás emléke, hogy nem mertem rizst enni, mert attól féltem, hogy félrenyelek. Egy hét múlva (úgy látszik minden vasárnap ez a menü) már csont nélkül megettem a rizst is. Hogy enyit fejlődtem vagy csak bátrabb lettem azt már nem tudom.
Az itteni ágyak olyan kiképzésüek, hogy a fejtámla része emelhető. A fejed fölött van egy kapaszkodó, aminek ha ügyes vagy,nagy hasznát veszed. Minden étkezés előtt vagy ha látogatóid vannak és elég erős vagy, jön egy ápolónő és segít felülni.Megkapaszkodsz a fejed fölött lévő kapaszkodóba, a segítőd megfogja a karodat, te kitámasztod a sarkadat, és együttes erővel felülsz. Ezt én nagyon élveztem amíg le nem csúsztam, mert akkaor kezdhettük előről.
Már írtam, hogy volt az ágyam mellett egy tolókocsi. Ezen a szép vasárnapi délutánon a barátnőm, a férjem és a két szép fiam úgy döntött, hogy meglepnek engem egy sétával a kórház kertjében. Szélcsend volt, május volt, sütött a nap, énekeltek a madarak! Tehát minden idilikus volt. Kiültettek, kioltak. Először a nap bántotta a szememet, hisz már lassan ásfél hónapja nem láttam. A Hotel-szárny kertjét kb 15 éva telepítették, tehát már szépen kinőtte magát. Minden harsány zöld volt és virágoztak a cserjék. A két felnőtt azt hitte,engem innen majd hat ökörrel sem lehet bevontatni. Ezzel szemben már az első kör után azt kértem a fiaimtól, vigyenek vissza az ágyamba,mert elfáradtam. Készült néhány fénykép itt, hát valami rettenetesen néztem ki. A tolókocsiból kikerülve, azt hiszem elaludtam, mert az állóképességem egyenlő volt a nullával. Ettől még egy életre szóló élény maradt ez a kirándulás, mert nem esett az eső és nem a négy fal között voltam.
Azt hiszem befejezem mára, mert már túl sok betűhibát kell javítanom és ez már a fáradtság jele...
