2011. van. Én mindenkinek tiszta szívből kívántam boldog, nyudodt, békés új évet. ! Magamnak és családomnak csak egy nyugodtabb, szerencsésebb évet kívánok a tavalyinál, és azt, hogy gyógyuljak meg végre, és mehessek vissza dolgozni (35 év után szinte a minimálbérért az egészségügybe.) Akinek rendbenvan az egészsége, az fel se fogja mit mondanak neki, amikor jó egészséget kívánnak. sak egyszer legyél komolyabban beteg, mindjárt megérted !
Na azért nem így alakulnak a dolgok, mert az éjszaka közepén rettenetes fülfájásra ébredtem. Nekem még az életben nem fájt a fülem, ezért voltam nagyon megijedve. A vérnyomásmérőre és a fájdalomcsillapítóra várva elkezdett vérezni az orrom is. Szegény férjem mimndenáron orvoshoz akart vinni, de nekem már nagyon elegem van belőlük.Ma többször infralámpáztam a fülem, remélem nyugodt éjszakánk lesz.
Egyszer tehát eljött az a nap is az Intenzíven. amikor azt mondták az orvosok, hogy most már más osztályon is tudok gyógyulni. Így hát egy kollektív negbeszélés alapján áthelyeztek a lakcímem szerinti Fejér Megyei Kórházba.
Két kikötésük volt: csak fekve lehet szállítani (ehhez a mi autónk kicsi), a kórházból csak Rehabilitatióra mehetek. Ezt ők lebeszélték.
Megmondom őszintén féltem a betegszállítótól. A munkahelyemen volt rá példa, hogy reggel hétkor behoztak egy mamikát hasi ultrahangra (5 perc) és csak délután háromkor-négykor több telefon után jöttek érte. Há ezt akartam én elkerülni. Nem szerettem vola, ha hajnal óta vigyázba állok és csak késő este jönnek értem.( A Rehabon volt rá példa, hogy az előző nap megrendelt betegszállító csak este tízkor hozta át a másik kórházbúól a beteget.)
Valahol rémlett a lökött agyamba, hogy az osztályon dolgozó egyik ápolónő ismeri az egyik betegszállítót. Az ilyen kacifántos feladatokat mindig a férjemnek adtam ki. Szegény! Hosszas telefonálgatások után kiderült, hogy reggel kilencre jönnek értem a betegszállítók. Ezt a férjem telefonján kívül műszakváltáskor a megkörnyékezett ápolónők is tudatták velem, mielőtt érzékeny búcsút vettünk egymástól.Segítségükért két tepsi igazi házi süteményt ígértem, majd ha teljesen meggyógyulok. Hát ez még várat magára !
Másap reggel a kis ajakhasadékos ápolónőm volt szolgálatba. Nagyon tisztességesen elrendezett, megetetett, összepakolta kevés kis holmimat, hogy mindennel készen legyünk mire megjön a kocsi. Hát órát lehet igazítani hozzájuk.Kitolak a kórteremből és átraktak a kerekeken guruló hordágyra és kitoltak a kocsihoz.Ekkor megláttam a nagyfiamat, aki nagy kegy által velem utazhatott a kocsiban.Lerögzítették a hordágyamat és minden tiltakozásom ellenére megint az orromba dugták az oxigéncsövet (Nekik ezt muszáj !).Fiam a másik oldalon ült és egész úton fogta kezemet, ami nagyon megnyugtató volt. A betegszállító autó nem egy Mercedes és a rugózása hagy némi kívánnivalót maga után, de megérkeztünk a fehérvári Kórházhoz. Útközben csak az M7-es melletti fák tetejét láttam, de "ezek már fehérvári fák".
Itt az Idegsebészet az ötödik emeleten van. Nem hiába húztam le harmincöt évet az egészségügyben, azanp délelőtt többen szóltak ide az érdekemben. Egy szavam nem lehet az ellátásra, mert olyan VIP-beteg voltam, hogy csak na!
Na, mondjuk a Pestiek tájékoztatása nem volt teljesen korrekt, mert azt mondták, hogy önellátó vagyok és egyedül eszem.Ehhez képest benem volt a katéterem, és egy hónaoja nem ettem egyedül.Az arcom mindkét oldala le volt fagyva, de senki nem beszélt törzsataxiáról és kettőslátásról. Ezek mind menetközben derültek ki.
Az egyetlen amit megtanultam Pesten, inni farkasfecskendővel egyedül, mivel az ajkaim nem értek össze, és nem tudtam sem szívószállal, sem pohárból inni. Volt egy segédápolónő itt Fehérváron, aki striguláztatta velem, hogy hány fecskendő folyadékot ittam meg, mert nagyon keveset ittam és már április vége volt és nagyon meleg. Már kivették a gégekanülömet, csak a helye volt leragasztva és én azt hittem , tudok beszélni.Na később kiderült, hogy ezt szinte senki sem értette.
Itt négyágyas kórtermek vannak, ablak mellé kerültem és végre fákat láthattam és kinyitották az ablakot. Az Intenzív szigora után itt sokkal szabadabb volt az élet. Pesten mindentől meg voltam fosztva, nem volt rádió, tv, újság. Az utolsó napokra kaphattam egy MP3 lejátszót, amit a fiúk feltöltöttek a kedvenc zenéimmel, és az szólt a fülembe amíg le nem merült az aksi. Aztán kezdődött előről, de a zene jótékony hatását még sokáig próbáltam kihasználni.
Első nap vllámgyorsan megetettek turmixolt zöldborsó főzelékkel, ami csak azért volt érdekes, mert sem előte , sem azóta nem eszem meg a borsófőzeléket. mindenesetre gyorsan megtanultam mi a különbség a pépes és a könnyű-vegyes kaja között.
12 napot töltöttem Fehérváron, még sokat fogok írni az élményeimről, de most kicsit elfáradtam...
