Megint sikerült átesni a ló túloldalára. A hosszú, hideg tél után majdnem azonnal nyár lett. Pedig én a tavaszt szeretem. A kertben a természet igyekszik utolérni magát. Csak nekem gyors ez a tempó. Egyszerre virágzik a hófény, az aranyeső és a tulipánok. A császárkorona lassan el is virágzik, pedig gyönyörű, meg is dicséri mindenki. Idén annyi szép tulipán virág van a kertben, mint új életemben még soha. Napról-napra nő a szívvirág, amit én imádok, és már látni a színét. Ilyenkor szeretem a kertet, mert minden harsogó zöld, és minden virágzik. Ezért sajnálom, hogy ilyen nagyon meleg lett hirtelen. Így minden nagyon hamar elvirágzik. Tegnap már láttam virágozni a gyümölcsfákat is. Igaz nagyon érdekes sorrendben, de virágzik. És a napsütés előhozta a rovarokat is, úgyhogy a megporzással sem lesz gond. Most már csak fagy ne legyen!
A sok kútszivattyúzásnak meglett az eredménye. Végre sikerült három nappal ezelőtt felrotálni a zöldségeskertet. Szerencsémre a férjem el is gereblyézte, így rám már "csak" az ültetés maradt. Na itt kezdtem kapni a pofonokat az élettől. De ez csak az én hibám! Nem tesz jót a fejemnek sem a lógatás, sem a felfele nézés. Mindkettőtől megfájdul a fejem. Ezért három nappal ezelőtt csak a borsót vetettem el. Az elég is volt aznapra. Tegnapelőtt a dughagyma elrakása volt soron.Ez csak ránézésre egyszerű dolog! Csak térdelve tudtam elrakni, de miután jó idő volt rövidnadrágban voltam és a térdemen a bőr meg is sínylette az atrakciót. Most már a természeten a sor!
A napsütéstől feldobottabb lesz az ember, de kénytelen szembesülni a korlátaival is. Megszaporodtak a munkák kint a kertben is és a lakásban is. Én is eltervezem, hogy mi mindet fogok megcsinálni. Aztán kiderül, hogy ez csak terv. Eleve lassabban csinálok mindent. Aztán sok mindent nem is tudok elvégezni. Csak fejben. A hagymadugdosással igazán megszívtam. Nem csak azért, mert nem tudok lehajolni és a térdeléstől kikészült a térdem. Szóval nem csak ez volt a nagy gondom, hanem az is, hogy nekem nagyon nehéz elmennem az ágyások közötti úton egyenesen.Táncikáltam sokat a szomszédok "nagy örömére", de elesnem szerencsére nem sikerült. Annak is nagyon tudok örülni, hogy nem esek el, időben sikerül visszaszereznem az egyensúlyomat. De az nagyon bánt, hogy sokkal lassabban tudom elvégezni a dolgomat, mint szeretném. Egy délelőtti ebédfőzés annyira elfáraszt, hogy ebéd után már le kell feküdnöm pihenni, aludni. És ez nem csak az állóképesség hiánya, vagy csökkenése miatt van. Minden munka után elfáradok nagyon, de időnként nem érzem a fáradtságot. Csak a párom látja rajtam és zavar lefeküdni, pihenni. Én még mindig bízom a további javulásomban. Rengeteg munka van, amit még el kell végeznem.
Ritkán szoktam tv-t nézni, mert "nincs idő". Esténként csak "néphülyítés" folyik, az ismeretterjesztő csatornák pedig egy idő után ismétlik önmagukat. Ezért lepődtem meg nagyon, amikor tegnapelőtt reggel (kapcsolgatás közben) egy Radnóti verset hallottam nem is akárhol. Tehát még van remény!
"...Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!"...
