Leginkább az, hogy megszívat ez a nyomott gép és nem hajlandó menteni. Nagyon szeretem újra írni, amit már egyszer megírtam. (Na most jól kidühöngtem magam!)
Tulajdonképpen már napok óta készülök írni, de valami mindig visszatart.Az egyik régóta kísértő témám nem illett a Pünkösd fennkölt gondolatához. A másikhoz pedig nekem nem volt erőm.
A múlt héten valamelyik este "véletlenül" megkaparintottam a tv távirányítóját.Azonnal bősz, cél nélküli kapcsolgatásba kezdtem, amit általában a férfiak csinálnak, ha nem találnak semmi nézhetőt. Így botlottam bele az egyik kereskedelmi adón egy általam régen nagyon sokat nézett sorozat aznapi epizódjába.Kedvenc profilozóim éppen halálközeli élményeiket mesélték egymásnak. Valamiért nem tudott feldobni a dolog! ezért nem is néztem sokáig. A mai napig nem szívesen beszélek erről a témáról, talán, mert átéltem.
Az igazság az, hogy a való világban szó sincs a filmekben látható, könyvekben, interjúkban olvasható fehér fény, és alagút élményéről. Vagy valamit én csináltam rosszul! Az első történés mindjárt az agyműtétem után, az agyvérzés kapcsán történt. Semmilyen emlékképem sincs, főleg, mert az újraélesztés után még napokig altattak. Az én fogalmaim szerint pedig a mesterséges kóma egyenlő a halállal, vagy legalábbis nagyon kétesélyes. Az a nagy szerencse, hogy családom tagjai végig kitartottak mellettem, bíztak a csodában és reménykedve lesték minden életjelemet, amit a sok orvosi kütyü mellett érzékelhettek. A második eset már később, nem sokkal az Intenzív Osztályról történt távozásom előtt történt. Végre kivették a gégekanülömet, és hosszú idő után végre ehettem szájon át. Hát ez lett a vesztem! Félre is nyeltem, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. De nem csak úgy félrenyeltem, hanem leállt légzésem is. A mai napig kísért a fuldoklás emléke. Igazság szerint mai is félek a fulladásos haláltól, talán ezért nem tudok ellazulni a vízben sem. A következő emlékképem az, hogy az Osztály dolgozói megkönnyebbült sóhajjal állnak az ágyam körül amikor az újraélesztés után normálisan veszem a levegőt. A fiúk szerint ez csak az én fantáziámban történt így, de én megvagyok győződve az egészről. Hisz én ott voltam, Ők pedig csak az ápolónők elbeszéléséből hallottak a történtekről. Ugyanilyen meggyőződésem, hogy még dolgom van az életben, hisz kétszer sikeresen újraélesztettek. Persze szeretném azt hinni, hogy az agyamnak csak olyan része volt oxigénhiányos állapotban, ami a mindennapi életben nem használatos. Doktorálni pedig nem akarok!
Szóval ez volt az egyik,kicsi morbid témám. A másik pedig amiről nem szívesen írok.
Már napok óta úgy veszem észre, hogy lassúbb, labilisabb vagyok. Pontosabban nem fejlődök semmit, csak vagyok. Fáj a jobb szemem, zavar a kettőslátásom, tombol az allergiám, köhögök, időnként lüktet a fejem,nyűgös vagyok. És kövér. Eddig igyekezetem mindent az időjárási frontokra fogni. De tegnap volt nálam a gyógytornász! Meg is kaptam a magamét! Látszik a mozgásomon, hogy nem csinálom naponta a gyógytornát (két év után!). Az után, hogy egész nap talpalok vagy a munkahelyemen vagy otthon. Most tehát megint van minden este torna.Már több, mint egy hete van minden este TENS a torkomra, mert egyre többet köhögtem. A talpmasszázs kijár nekem minden este.Reméljük ettől javulni fognak a dolgok. Sajnálom, hogy egyesek úgy látják, hogy nem teszem oda magam a gyógyulásom érdekében, de most egy kicsit belefáradtam a dolgokba és kilátástalannak érzem az egészet.Csak annyit tudok mondani, lehet utánam csinálni!
Tiszta szerencse, hogy itt a szabadföldi eperszezon...
